Mínuszokban indulhat Nyugat-Európa

Szerdán gyengüléssel indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék a keddi, minimális esés után - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2018. február 28. szerda, 08:35
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az elemzők várakozása szerint a londoni, a frankfurti és a párizsi tőzsdemutatók 0,2-0,6 százalék közötti gyengüléssel kezdhetik a napot.

Komoly mínuszban zárt Ázsia, miután hajnalban csalódást okozó kínai szolgáltatóipar és feldolgozóipari, valamint a japán ipari termelésre vonatkozó adatok jelentek meg.

Megfigyelők szerint napközben több, trendet is befolyásoló makrogazdasági adat is nyilvánosságra kerül. Délelőtt ismertetik az euróövezeti fogyasztói árak alakulásával kapcsolatos előzetes számot, délután pedig a tavalyi utolsó negyedévi amerikai GDP-növekedésre vonatkozó, egyelőre még nem végleges adatot, valamint az Egyesült Államokban folyamatban lévő lakáseladások statisztikáját januárról.

Kedden a londoni börze FTSE100 indexe 0,10 százalékkal, a frankfurti DAX30 0,29 százalékkal, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,01 százalékkal gyengült.

Szerda reggel nyolc óra körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 21 cent (0,32 százalék) csökkenéssel 66,31 dolláron állt.

A fotó forrása: Napi.hu.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK