Pénteken a páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,11 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,32 százalékkal csökkent a nyitáskor.

A londoni tőzsde 0,13 százalékos indexcsökkenéssel kezdte a kereskedést, Frankfurtban az index 0,20 százalékos, Párizsban pedig 0,24 százalékos gyengüléssel nyitott. Milánóban 0,31 százalékos, Madridban 0,28 százalékos indexcsökkenéssel indult a tőzsdenap – írja az MTI.

Csütörtökön az európai tőzsdeindexek több havi mélypontra estek vissza a romló gazdasági kilátások miatt. A Stoxx Europe 600 index például húsz havi mélypontot ért el, a frankfurti DAX, a párizsi CAC-40 és a londoni FTSE-100 pedig két havi mélypontot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,58 pontos emelkedéssel, 39 549,29 ponton nyitott pénteken

Az amerikai Fed szerdai kamatemelése után a brit és a svájci jegybankok emeltek kamatot csütörtökön. A brit jegybank sorban a hetedik alkalommal emelt kamatot, amely így 2008 óta a legmagasabb szintet érte el, a svájci jegybank pedig 75 bázisponttal a valaha legnagyobb kamatemelését hajtotta végre. Az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egyik tagja pedig kijelentette, hogy az eurókamatokat is tovább kell emelni, még ha recesszió is vár az euróövezetre.

Az olajár kissé csökkent pénteken és veszteséges hétzárás felé tart, már sorban a negyedik héten. A WTI és a Brent ára egy hónap alatt tíz százalékkal csökkent. Az év eleji árnál a WTI 16 százalékkal, a Brent 20 százalékkal áll magasabban.

Az európai piacok nyitásakor a WTI ára 0,70 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 82,90

dolláron, a Brent ára 0,76 százalékkal 89,77 dollárra csökkent.

Az arany ára alig változott, két éves mélypontnál jár. A dollárindex húsz éves csúcsnál jár 111 pont felett, az euró pedig húsz éves mélypont közelében dollárparitás alatt.

Az arany spot ára unciánként 1670,09 dollár 0,03 százalékos csökkenéssel, az eurót 0,9809 dolláron jegyzik, 0,29 százalékkal gyengébben, a dollárindex 111,50 ponton áll, 0,14 százalékkal magasabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!