Mire számít a Danubius?

Az árbevétel több mint 3, az üzemi eredmény 8 százalékos növekedésére számít az idén a Danubius vezetése.
NAPI Online, 2006. április 12. szerda, 16:01
Fotó:

A ma publikált közgyűlési meghívóhoz mellékelt - meglehetősen gyenge, 245 forintos éves átlagos eurókurzust és a forinttal szemben némileg gyengülő cseh és szlovák koronát feltételező - prognózis a tavalyinál 3,1 százalékkal magasabb, 44,1 milliárd forintos csoportszintű idei bevétellel számol. Az menedzsment elemzése kiemeli: "folyamatosan nyomon követjük a költségek alakulását, az új szolgáltató központ alapú szervezeti felépítés is a hatékonyság növelését segíti elő, s így az üzemi eredmény 8 százalékos gyarapodása várható". Ez az amortizáció és a pénzügyi tételek csökkenése miatt konszolidált szinten 2,65 milliárd forintos bruttó - a kötelezettségek átértékeléséből származó árfolyam-differenciát nem tartalmazó - eredményt fog jelenteni. A cég közleménye ugyanakkor rámutat: a tervek megvalósulását befolyásolhatja az idegenforgalmi helyzet stabilitása valamint az egyes devizák - elsősorban az euró - árfolyamának alakulása. A szállodatársaság egyébként április 24-én, hétfőn 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Grand Hotel Margitsziget Ybl termében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK