Mire számíthatnak a svájcifrank-hitelesek? - Egyre nő a nyomás

A svájci jegybank is érzi a frank erősítésére irányuló nyomást, de a gazdaság számára létfontosságú árfolyamlimit védelme a devizatartalék növekedésén kívül más negatív hatással nem járt. A küszöbhöz ragaszkodnak is a svájci döntéshozók, és miután annak emeléséről már rég nincs szó, a frank forintjegyzése az euróárfolyamon múlik majd.
NAPI, 2012. július 19. csütörtök, 09:54
Fotó: Napi.hu

Létfontosságú a svájci gazdaság számára az 1,2000-as EUR/CHF árfolyamlimit - fogalmazott az ország gazdasági minisztere szerdán. Ez újra annak megerősítéseként értékelhető, hogy Svájc - szemben a hónapokkal ezelőtti nyilatkozatokkal, amelyek a limit esetleges emelésével, azaz a frank gyengítésével kecsegtettek - megelégszik a küszöb védelmével.

Hasonlóan értelmezhetőek Thomas Jordan jegybankelnök szavai is. Jordan egy lapinterjúban a közelmúltban azt mondta, hogy a svájci nemzeti bank (SNB) kész arra, hogy a leghatározottabban megvédje az euró/frank 1,20-as árfolyamlimitjét, a belátható jövőben nincs is alternatívája ennek a politikának. Az SNB elnöke egyben újra elismerte azt is, hogy a frank még mindig igen túlértékelt deviza.

Jordan szavai természetesen rímelnek az SNB-alelnök, Jean-Pierre Danthine korábbi kommunikációjára. Danthine június végén közölte azt, hogy a jegybank kész korlátlan mértékű devizapiaci intervencióra, az árfolyamlimit kikényszerítése pedig a legjobb stratégia a svájci gazdaság menedzselésére. Az alelnök akkor arról is beszélt, hogy a gazdaság szempontjából "abszolút szükséges", hogy az euró árfolyama ne süllyedjen 1,20 frank alá, komoly válság esetén pedig készek más eszközöket is bevetni, beleértve a tőkemozgás korlátozását, bár "pillanatnyilag nincs szükség ilyen eszközökre".

Masszívan adja a frankot a jegybank

A Wall Street Journal nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy az euró minden főbb devizával szemben esik, kivéve a svájci frankot. Ez annak ellenére így van, hogy mind a svájci UBS, mind a Bank of America - Merrill Lynch adatai azt mutatják, hogy a befektetők - magánszemélyek, vagyonkezelők, hedge fundok és nem pénzügyi vállalatok - továbbra is biztonságos kikötőként tekintenek a frankra, és az euró ellenében veszik is a svájci devizát. A UBS szerint a vagyonkezelők 10, a cégek 8, a privát ügyfelek pedig 12 hete zsinórban így tesznek, a BofA-Merrill Lynch pedig arról számolt be, hogy májusban és júniusban főként a hedge fundok öntötték a pénzt a frankba. A hedge fundok május eleje óta vásárolnak, miután már áprilisban csökkentették short pozícióikat - fogalmazott Richard Cochinos, BofA-Merrill Lynch Global Research devizapiaci stratégája.

A fentiekből következően az események arra kényszeríthették a svájci jegybankot, hogy keményen beavatkozzon az árfolyamlimit védelmében. Ezt mutatják a jegybank által közzétett adatok is, amelyek szerint júniusban új rekordra, 365 milliárd frankra emelkedett a devizatartalék a májusi, kismértékben lefelé korrigál 305 milliárdról. Áprilisban még 238 milliárdon állt a tartalék. Elemzők szerint a devizatartalék két egymást követő hónapon át tartó növekedését az magyarázza, hogy az SNB - az árfolyamlimit tavaly szeptemberi bevezetése óta először - kénytelen volt beavatkozni szignifikáns frankeladással illetve euróvásárlással, hogy így védje meg a küszöböt.

Feladják a harcot?

Jordan a már említett lapinterjúban el is ismerte, hogy az SNB valóban tapasztalt a frank erősítésére irányuló nyomást május eleje, vagyis azóta, hogy eszkalálódott az eurózóna válsága, ám a jegybank ezt fel tudta szívni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jegybanki tartalék növekedése az egyedüli következménye e monetáris politikának, az ezzel járó kockázatok elfogadhatóak, az SNB tudja kezelni azokat.

Az intenzív beavatkozás ugyanakkor aggodalmakra is okot adhat, bár a devizapiaci szakértők többsége hisz a jegybanknak, így arra számít, hogy az SNB megvédi az árfolyamlimitet. Cochinos arra hívta fel a figyelmet ennek kapcsán, hogy több ügyfele már aziránt érdeklődik, hogy vajon mennyiben lehet fenntartható ez a havi, mintegy 60 milliárd frankra taksált beavatkozás, és mikor kerülhet sor a tőkebeáramlás más módon való korlátozására, például negatív kamatokkal vagy tőkekontrollal.

Július első teljes hetében mutatkozott az elmúlt két hónap legerősebb euróeladási hulláma, és a hedge fundok - 10 hete először - már frankeladásba is kezdtek a BofA-Merrill Lynch adatai szerint. Azt még korai volna megítélni, hogy ez egy új trend kezdete lehet-e, ám ha újra hasonló adat érkezik, az arra utalhat, hogy a hedge fundok talán kezdik megunni az SNB ellen való spekulálást - velekedett Cochinos.

Az SNB-t viszont még határozottabbá teheti az árfolyamlimit védelmében a fogyasztói árszínvonal csökkenése, azaz a deflációs fenyegetés megjelenése. Júniusban a vártnál nagyobb mértékben, év/év alapon 1,1, havi összevetésben pedig 0,3 százalékkal csökkentek az árak. Ez - kommentálta a Nomura elemzője - megerősíti, hogy az intervenciókkal együtt járó monetárisbázis-emelkedés nem generál inflációt.

Közeleg a dollárparitás

A jegybank az intervenciók során megvásárolt dollárt alapvetően más devizákba forgatja át, ezek 50 százaléka dollár lehet - vélekedett Chris Walker, a UBS devizapiaci stratégája, aki szerint épp ezek a műveletek emelik a dollár/frank keresztárfolyamot.

USD/CHF, 6 hónap
Alfatrader

Amennyiben az euró a globális kockázatkerülés erősödése nyomán tovább gyengül a dollárhoz képest az 1,20-as szintet közelítve, a dollár-frank kereszt elérheti a paritást - mondta Bernd Berg, a Credit Suisse szakértője. Erre már a jövő hónapban sor kerülhet a Swissquote elemzője, Peter Rosenstreich szerint, ám az 1:1-es váltási arány sem fogja felpörgetni az inflációt, hiszen Svájc gazdasága inkább az eurózónához kötődik.

Mi vár a magyar frankhitelesekre?

Amennyiben az 1,20-as EUR/CHF-szint megvédését adottnak vesszük, akkor továbbra is az euró/forint jegyzés fogja meghatározni a frank hazai kurzusát. Ahogyan az az alábbi táblázatból látszik, mostanában nemigen van esélyünk 220 alatti frankárfolyamra.

Árfolyam-variációk CHF/HUF-ra
EUR/HUF ↓      EUR/CHF→1,2000         
1,2050         
1,2100        
1,2150      
320266,67265,56264,46263,37
315262,50261,41260,33259,26
310258,33257,26256,20255,14
305254,17253,11252,07251,03
300250,00248,96247,93246,91
295245,83244,81243,80242,80
290241,67240,66239,67238,68
285237,50236,51235,54234,57
280233,33232,37231,40230,45
275229,17228,22227,27226,34
270225,00224,07223,14222,22
265220,83219,92219,01218,11
260216,67215,77214,88213,99
Forrás: Napi Gazdaság Online

Amint arról ugyanis beszámoltunk - technikai alapon -, egyelőre sávozás szerű mozgás látszik az euró/forint keresztárfolyamban. Bár a piacok kedvezően fogadták az IMF-delegáció budapesti érkezését - a cds-felárak például idei mélypontjukra csökkentek - az arra utaló jel, hogy a sávozásból inkább felfelé fog kimozdulni az árfolyam az lehet, hogy a hosszabb távú emelkedő trend még mindig érvényben van az árfolyamban, illetve az, hogy a június eleji 307 forintos látogatással ismét legitim magasabb csúcsot csinált az árfolyam. A kép akkor válna kedvezővé, ha 280 forint alatti eurózárásokat tapasztalnánk, ami lejjebb húzná a frank kurzusát is. Van olyan szakember ugyanakkor, aki szerint meglepetések várhatnak még a nyáron a forint kurzusára.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tamas970, 2012.07.19 11:56

Meglássuk. A svájci iparnak a GYORS frankerősödés a probléma (tavaly nyáron 30+% 4 hónap leforgása alatt). Évi 4-5% felértékelődést simán ledolgoznak, az SNB helyében én nem gyűjteném a WC-papír Eurót... Bár ha eszük van, akkor azonnal továbbadják értékállóbb devizára pl mindenféle dollárra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html