Abban az SZDSZ részéről megjelenő Kóka János, a Fideszt képviselő Varga Mihály, az MDF véleményét tolmácsoló Katona Kálmán és MSZP jelenlegi pénzügyminisztere Veres János egyetértett, hogy a magyar tőzsde fejlődését elő kell segíteni. Ez már önmagában is áttörést jelent az elmúlt időszakok választási kampányaiban elhangzottakhoz képest, akkor ugyanis a hazai börze jövője nem, vagy csak az ellenzéki oldal esetében "jelent meg". A pénzügyi szakemberek közül arra a kérdésre, hogy van-e saját részvényük Kóka János és Katona Kálmán úgy válaszolt: vagyonukat kezelésbe adták, így erre nem tudnak válaszolni, míg Veres János és Varga Mihály egyértelmű igennel válaszoltak. A nézetek ütköztetése során többször véleményt formáltak a BUX grafikon eddigi fejlődéséről. Az elmúlt 4 év emelkedése kapcsán Varga Mihály kifejtette, ameddig a külföldi befektetők aránya 75 százalék körüli szinten van, addig nem a kormányzat érdeme a növekedés. Összességében viszont Veres János szerint a külföldi pénzek hatását a magyar befektetők is élvezik. Varga Mihály erre azonnal riposztozott: miszerint a Mol legutóbbi 7 százalékos részvénycsomagjának értékesítéséből a magyar befektetőket kihagyni rossz ötlet volt. A felek többször szóba hozták az árfolyamnyereség-adót, amelyről a Varga ugyancsak megjegyezte: a jelenlegi kormánnyal ellentétben nem tervezik ennek az adónemnek a bevezetését. Ennek kapcsán Katona Kálmán kitért arra, hogy a börze fejlődéséhez is fontos lenne az öröklési illeték megszüntetése, a idén már bevezetett negyedik nyugdíjpillér, valamint a pénzügyi kultúra és a pénzügyi bizalom növelése. Kóka János szerint a bővüléshez kisebb államra, a kisebb adókra és kedvező befektetési környezetre van szükség. Varga úgy vélekedett, hogy az államháztartást kell rendbe tenni, illetve meg kell szüntetni az állam túlköltekezését. Arra kérdésre, hogy miért nincsenek új cégek a tőzsdén, Katona Kálmán úgy nyilatkozott: a nagy és jó helyzetben lévő állami vállalatok, így a Magyar Villamos Művek, a Posta, a Concordia Közraktár és a Szerencsajáték Rt. 10 százalékát nyilvánosan értékesíteni kellene a befektetők számára, így átláthatóságuk is sokkal jobb lenne. Elhangzott az FHB neve is, amely ugyan állami többségben van, ám ennek ellenére tőzsdei sikersztori. Varga Mihály itt negatívumként említette, hogy a Mol és a Borsodchem a Varsóban listáztatta magát. Erre Kóka János úgy reagált, hogy jó, ha a magyar gazdaság meghatározó vállalatai a régió tőzsdéin megjelennek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!