Közzétette második negyedéves eredményeit az MKB Bank, amelyek azért is figyelemreméltóak, mert most már tartalmazzák a március végén beolvadt Budapest Bank számait is. A közzétett beszámolók szerint az MKB csoport pénzügy szempontból sikeres félévet zárt, ez részben az emelkedő kamatkörnyezetnek és a növekvő kamatmarzsoknak is köszönhető. A korrigált adózás utáni eredmény elérte a 106,5 milliárd forintot az első félévben, ami 41,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest.  

A negyedéves korrigált bruttó működési eredmény (GOI) elérte a 215,1 milliárd forintot, főként a nettó kamatbevétel növekedésének (+76,0 milliárd forint év/év), valamint némileg a nettó jutalékbevétel növekedésének (+5,0 milliárd forint év/év) hatására. A növekvő nettó kamatmarzs összhangban volt az emelkedő kamatkörnyezettel.

A növekvő inflációs környezet és az emelkedő energiaárak, hatására a működési költségek (GAE) 11,1 százalékkal nőttek az első félévben tavalyhoz képest. A bérinfláció hatására a személyi költségek 12,1 százalékkal emelkedtek, míg az igazgatási költségek 13,9 százalékkal ugrottak meg, főként az infláció, az energiaárak növekedése miatt, és módszertani változás hatására. A szigorú költséggazdálkodásnak köszönhetően azonban a költség/bevétel arány javult: 43,9 százalékos lett. A korrigált tőkearányos megtérülés rendkívül magas: 30 százalékos lett az első félévben. 

Lassuló hitelkihelyezések

Az MKB Bank és a Budapest Bank fúziójának köszönhetően már a második negyedévben érvényesültek szinergiahatások, tekintve, hogy a Budapest Bank számos szegmensben erős piaci pozícióval rendelkezett, kiváltképp a vállalati hitelezésben. A fuzionált bank ügyfelei immáron egy egységesített és szélesebb termékportfólióhoz férnek hozzá, melyek további optimalizációját tervezi a fuzionált bank annak érdekében, hogy további szinergiahatásokat tudjon érvényesíteni - írja a jelentés.

Az emelkedő kamatkörnyezet, a lassuló hitelpiac és a moratórium hatásai mérsékelték a nettó ügyfélhitelek növekedését 2022 második negyedévében. Az MKB csoport azonban ebben a negyedévben is aktívan részt vett az állami gazdaságösztönző programokban, melynek részeként az elsők között tette elérhetővé a Széchényi Kártya MAX program termékeit az ügyfelei számára. Az MKB csoport megtartotta a vezető piaci pozícióját a fúziót követően is minden szegmensben. A fuzionált bankok betétállománya 16,6 százalékot nőtt az elmúlt 12 hónapban, a hitel/betét arány emiatt tovább csökkent. 

 A jelzáloghitel portfólió 892,2 milliárd forintra növekedett (+6,2 százalék év/év). A fúziós folyamatra való felkészülés eredményeként ugyanakkor a bruttó hitelállomány negyedév/negyedév alapon 3,5 milliárd forinttal csökkent. A 2022 második negyedévében bekövetkező kamatemelkedés hatására az MKB az 5 és 10 éves jelzáloghitelek kamatlábának emelése mellett döntött, azonban a döntés során figyelemmel volt az üzleti stratégiájában foglaltakra is, így az emelés mértéke nem érte el a referencia kamatok növekedését.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!