A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból piacfelügyeleti eljárást folytatott a svájci székhelyű AGY69 AG-nál, azt vizsgálva, hogy a társaságnak az AKKO Invest Nyrt.-ben való befolyásszerzése kapcsán sérültek-e a tőkepiaci törvénynek (Tpt.) a nyilvános vételi ajánlattételre, illetve a szavazati küszöbök átlépéséhez kötődő bejelentési kötelezettségre vonatkozó rendelkezései.

A jegybank megállapította, az AGY69 AG tavalyi részvényszerzése nyomán két alkalommal, összességében mintegy másfél hónapon keresztül 33 százalékot meghaladó befolyással rendelkezett a kibocsátó társaságban. Ennek ellenére sem tett - a befolyásszerzést megelőzően a jogszabály szerint kötelező - nyilvános vételi ajánlatot az AKKO Invest Nyrt. valamennyi részvényére és valamennyi részvényese számára.

A vizsgálat szerint emellett az AGY69 AG 2019-ben összesen 14 alkalommal lépte át úgy a kibocsátóban meglévő szavazati jogára vonatkozó küszöbértékeket, hogy - elmulasztva bejelentési kötelezettségét - e változásokról egyik esetben sem tájékoztatta közvetlenül az MNB-t.

A társaság két alkalommal is megsértette a Tpt. kötelező nyilvános vételi ajánlat útján történő befolyásszerzésre vonatkozó, s több ízben a szavazati jog mértékének bejelentésére irányadó rendelkezéseit. Az előbbi jogsértés miatt az MNB 40 millió forint piacfelügyeleti, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt pedig 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az AGY69 AG-re, s kötelezte a továbbiakban a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.

A piacfelügyeleti bírságösszeg meghatározásakor enyhítő körülmény volt, hogy az AGY69 AG egyik befolyásszerzése csak kismértékben haladta meg a 33 százalékos mértéket; a felügyeleti bírságösszeg meghatározásánál pedig az, hogy a társaság egyes esetekben közvetett módon tájékoztatást adott szavazati küszöbértékének változásáról. Mindkét jogsértés vonatkozásában az MNB enyhítő körülményként értékelte, hogy a társaság a jegybanki vizsgálat során segítette a tényállás tisztázását, illetve, hogy a kibocsátó közepes és kis kapitalizációjú, valamint szűkebb befektetői körrel rendelkezik. Súlyosbító körülménynek számított viszont egyebek közt, hogy mindkét jogsértésre több alkalommal került sor, s a szavazati jog mértékében beállt, be nem jelentett változások négy esetben jelentősek voltak.

A befolyásszerzési szabályok megsértése különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésének és tisztaságának követelménye szempontjából. A megalapozott tőkepiaci döntéshozatalhoz - a részvénytulajdonosok érdekeinek védelmére is figyelemmel - ugyanis nélkülözhetetlen a befolyásszerzési szándék nyilvánossága, a nyilvánosan működő részvénytársaságok tulajdonosi struktúrájának áttekinthetősége, s az erről nyilvánosan elérhető információk objektivitása - olvasható az MNB közleményében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!