Az MNB hivatalból indított piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy az Y-Gen Financial Kft. (Y-Gen Kft.) végzett-e jegybanki engedély nélkül rendszeres gazdasági tevékenység keretében, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény (Bszt.) szerinti portfóliókezelés befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet.

A jegybank már eljárása közben ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az Y-Gen Kft. bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A szolgáltató adatait emellett már korábban megjelentette honlapja Figyelmeztetések menüpontjában - közölte a jegybank.

Vizsgálata során a jegybank feltárta, hogy az Y-Gen Kft. az ellenőrzött időszakban bejelentés nélkül és jutalék ellenében magyar ügyfeleket közvetített a DirectFX Trading Pty Ltd. ausztrál székhelyű befektetési vállalkozás részére, illetve a közvetített befektetők számára portfóliókezelési tevékenységet is végzett. Az MNB megállapította, hogy az Y-Gen Kft. nem szerepel a jegybank vonatkozó nyilvántartásaiban, így befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenység végzésére nem (és nem is volt) jogosult. Megállapította továbbá, hogy a DirectFX 2018. október 11. napjától fizetésképtelenség miatt felszámolás alatt áll, és tevékenységi engedélyét az ausztrál pénzügyi felügyelet (ASIC) - a prudenciális szabályok folyamatos és súlyos megsértése miatt - 2018. október 18-án visszavonta.

Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában az Y-Gen Kft.-t 6,5 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy jegybanki engedély nélkül vagy bejelentés hiányában befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenységet végezzen. A bírságösszeg meghatározásánál az MNB súlyosító körülményként vette többek között figyelembe, hogy a társaság jogosulatlan tevékenységét Magyarországon befektetési szolgáltatás nyújtására engedéllyel nem rendelkező vállalkozás javára, illetve vele együttműködve végezte. Enyhítő körülmény volt, hogy a jogsértés csekély számú befektetőt érintett.

Az MNB az ügyben (több bűncselekmény gyanúja miatt) büntetőfeljelentést tett, illetve a helyszíni vizsgálat során tapasztalt - hatáskörén kívül eső - egyéb jogsértések miatt eljárást kezdeményezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is.

A jegybank mtájékoztatja az érintett befektetőket, hogy a Direct FX-szel szemben esetlegesen fennálló követeléseik érvényesítése érdekében közvetlenül kapcsolatba léphetnek az ASIC-kal a honlapján megadott módokon, illetőleg közvetlenül fordulhatnak a Direct FX felszámolójához is.

Az MNB ismételten felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy az esetleges károsodás megelőzése érdekében egy-egy szolgáltatás - különösen a tőkeáttételes befektetési termékek (FX és CFD) - igénybevétele előtt mindig ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató, ügynök rendelkezik-e pénzügyi, illetve befektetési tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank Piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásaiban. Az FX és CFD termék igénybevétele esetén érdemes meggyőződni arról is, hogy a befektetési vállalkozás és az általa kínált termék megfelel-e az ESMA által részleges termékintervenció keretében meghatározott korlátozásoknak (amennyiben ilyen korlátozások alkalmazandók).

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!