Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányszóvivő tavaly december 17-én jelentette be, hogy a kormány felmond minden szerződést, amit a Magyar Telekom nyrt.-vel kötött. Az ügy előzménye volt, hogy a távközlési cég ezt megelőzően megszüntette szponzorációs szerződést Kovács Ákos énekessel egy a női emancipációt támadó nyilatkozat miatt.

A kormányzati bejelentés hatására a távközlési szolgáltató papírjai zuhantak, hisz a bejelentést úgy is lehetett értelmezni, hogy a kormány több tízmilliárdos szerződéseket mond fel. A részvények egy órán belül három százalékot estek; majd egy óra múlva jött az újabb kormányszóvivői bejelentés, amely szerint szó sincs az összes szerződés felmondásáról, csak a mobilinternet szerződéseiket mondják fel minisztériumok. Ezekről később az is kiderült, hogy december 31-ével amúgy is kifutottak volna.

Már akkor felmerült, hogy a kormányzati kommunikáció akár tiltott piacbefolyásolásra is lehetőséget teremtett - pláne ha az összekapcsolódik bennfentes kereskedelemmel. Azonban az MNB vizsgálata szerint szó sem volt bennfentes kereskedésről, erre jutottak a piaci monitoring vizsgálatokból - olvasható Matolcsy György MNB elnök írásbeli válaszából, amit a parlament honlapján hoztak nyilvánosságra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!