Az arany a jelek szerint mindenkinek nyújt valamit, s ez egyenes következménye annak, hogy a jegybankok kivételesen mélyen érintetté váltak a piacok működésében - írja elemző cikkében Mohammed El-Erian, az Allianz vezető tanácsadója, aki korábban a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco vezérigazgatója volt. A Financial Times hasábjain megjelenő írása szerint az arany áremelkedése minden más befektetési eszközénél és befektetési sztorinál indokolhatóbb volt, elég csak arra gondolni, hogy a világban növekvő aranykereslet folyamatosan csökkenő kitermeléssel párosul.

Azonban mostanra az arany már mindenki számára képes kínálni valamit, köszönhetően a jegybankoknak. Azok ugyanis mint jól ismert, jelentősen bővítették intervencióikat a piacokon, hogy ellensúlyozni tudják a világjárvány kedvezőtlen hatásait. Ezt a befektetők kedvezően fogadták, azonban felismerték, hogy milyen komoly problémákat képes okozni, ha egy erős és tartós gazdasági fellendülés még sokáig elkerüli a világot.

A keddi jelentős korrekciót megelőzően az arany árfolyama 17 százalékkal emelkedett az első félévben. Ebben az emelkedésben a befektetők kezdetben úgy tekintették az arany vételét, mint egy rövidtávú, momentum pozíciót, amely hamar kifulladhat. Azonban ez folyamatosan megváltozott, s mostanra már sokan úgy tekintenek rá, mint egy egyedülálló lehetőségre, amelyet szerepeltetni kell a hosszabb távra kialakított befektetési portfóliókban. Elég, ha csak egy pillantást vetünk az államkötvények reálhozamára, azaz arra, amelyet a várható inflációval korrigálunk, s máris érthetővé válik, miért is tekintenek olyan sokan hosszútávú lehetőségként az aranyra.

Minden fordítva történik

A világban jelenleg pont az ellenkezője történik annak, mint ami a tankönyvekben le van írva, a nominális hozamok csökkenését az inflációs várakozások erősödése kíséri. Ez az aranyat kétféleképpen is az államkötvények vonzó helyettesítőjévé teszi - írja a szakértő. Egyrészt azok, akik az aranyat választják a kötvények helyett, kevesebb hozamról kell hogy lemondjanak, mintha magasabban állnának a kötvényhozamok. Ráadásul ők ezzel a döntéssel védekeznek egy esetleges kötvényáresés ellen, amely óhatatlanul bekövetkezne, ha a jegybankok hirtelen már nem próbálnák a kamatokat alacsonyan tartani és továbbra is jelentős mennyiségű értékpapírt felvásárolni a piacon.

Más módon is ellenállhatatlannak tűnik az arany, s nem csak a szokásos arany-őrültek számára, akik általában a modern pénz fedezetlensége és a geopolitikai sokkok elleni védekezés miatt tartanak a nemesfémből. Sokan úgy vélik, ez megfelelő védelmet nyújthat az amerikai dollár további értékvesztése ellen, mások a világgazdasági visszaesés és a részvényárak esetleges összeomlása elleni fedezékként tekintenek rá. Ez utóbbi ráadásul nagyon is reális félelem, tekintve, hogy mennyire elszakadtak a részvényárfolyamok a gazdasági fundamentumoktól. Mára az arany vonzó lett azok számára is, akik az inflációtól félnek, s azoknak is, akik a deflációtól tartanak - hívja fel a figyelmet El-Erian.

Nem csak az aranyba menekülnek

Az arany azonban nem az egyetlen befektetési eszköz, amely kifejlesztette ezt a teljesen kétoldalú sajátosságot. A nagy technológiai cégek, a "Big Tech" részvényei is kínálnak mindenkinek valamit. Egyrészt azt, hogy nyerhetnek azon, ha a járvány hatására az emberek fizikai tevékenységeinek egyre nagyobb hányada tolódik át a virtuális világba. Másrészt a tőzsdei áresés ellen is úgy tűnik, védelmet nyújtatnak, hiszen ezen cégek jelentős készpénztartalékokkal rendelkeznek, miközben adósságállományuk alacsony és folyamatosan készpénzt termelnek.

De ezek mellett már ott tartunk, hogy az államkötvények és a biztonságosabbnak tartott vállalati kötvények hozamának összeomlásával egyes befektetők már a bóvli-kötvényeket is kezdik olyan eszköznek látni, amelyekben biztonságosan lehet a pénzt parkoltatni.

Az arany tehát olyan befektetési eszközzé vált, amelyet szinte kötelező birtokolnia minden befektetőnek. Így az aranyat vásárlók tábora jelentősen megemelkedett,a korábbi néhány arany-őrült helyett ma már mindenki szeretne belőle tartani, aki csökkenteni szeretné portfóliója kockázatát.

Rendszerszintű a változás

Ezek a fejlemények El-Erian szerint egy rendszerszintű változás velejárói. A befektetők a hagyományosan kockázatosnak tekintett befektetési eszközök egyre nagyobb hányadát kezdik el kockázatmentesként kezelni, vagy olyanként, amellyel a kockázatok ellen lehet magukat bebiztosítani.

Rövidebb távon ez az árakat felfelé nyomja, s ez pozitív visszacsatolásként megerősíti hitüket, a politikusok és a jegybankok pedig abba az illúzióba ringatják magukat, hogy ezúttal sikerült legyőzni a piaci ciklusokat. Azonban nagyobb a valószínűsége annak, hogy tévednek, ugyanúgy mint azok, akik a 2008-as pénzügyi válság előtt gondolták azt, hogy győzelmet arattak felettük.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!