Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az első három negyedévi EBITDA 489,4 milliárd forint (1,585 milliárd dollár) lett, ami mintegy 14 százalékkal alacsonyabb a tavalyi értéknél.
A harmadik negyedévben a csoport nettó nyeresége 56,8 milliárd forint (185 millió dollár) volt a második negyedévi 41,5 milliárd forint (142 millió dollár) veszteség után; tavaly a harmadik negyedévben a vállalat 59,8 milliárd forint (204 millió dollár) nyereséget ért el.

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte: a harmadik negyedéves eredmények jelentős javulást mutattak a második negyedév alacsony szintjéhez képest, így reális esély van arra, hogy elérjék a 2020-ra adott EBITDA iránymutatás-sáv felső határát, az 1,9 milliárd dollár körüli értéket.

Az év elején 2,5 milliárd dollár EBITDA-t várt a társaság, ezt a járványhelyzet és az azt követő gazdasági válság miatt visszavonták. A Mol-csoport új EBITDA előrejelzést adott 2020-ra, 1,7-1,9 milliárd dollár közötti értékkel.

Ellenállnak a vírusnak

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta azt is, hogy minden szegmens pozitív szabad pénzáramot ért el az év eddigi részében a világjárvány ellenére, bizonyítva a vállalat működésének erősségét és ellenállóképességét.

Mint jelezte, a fogyasztói szolgáltatások szegmens rekordmagas harmadik negyedéves EBITDA-t termelt, de a többi szegmens is jó eredményeket szállított a nyomott nyersanyagárak és árrések ellenére. A kutatás-termelés üzletág az azerbajdzsáni ACG akvizíciónak, míg a feldolgozás és kereskedelem üzletág a kimagasló finomító használtságnak és feldolgozási aránynak köszönhetően tudott javítani eredményén.

Mindezek ellenére ébernek kell lennünk, mivel a járvány még nem ért véget, és a következő hónapok ismét komoly kihívások elé állíthatnak minket

- fogalmazott Hernádi Zsolt.

A Mol értékesítési nettó árbevétele 1049,9 milliárd forint (3,47 milliárd dollár) volt a harmadik negyedévben, a tavalyi harmadik negyedévi 1400 milliárd forint (4,74 milliárd dollár) után.

Az egyszerűsített szabad pénzáram a harmadik negyedévben 306 millió dollárra ugrott a beruházási költségtudatosság eredményeképpen, az év eddigi időszakában az egyszerűsített szabad pénzáram 662 millió dollár lett, 42 százalékkal több, mint a tavalyi év első három negyedévében - közölte a Mol.

A tájékoztatás szerint a kutatás-termelés üzletág szénhidrogén-termelése 8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, napi 126,9 ezer hordóra, ez 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakát. Az olaj- és gázárak emelkedtek a harmadik negyedévben, de még jóval az előző évi átlag alatt vannak.

A feldolgozás és kereskedelem üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja jelentősen emelkedett a harmadik negyedévben, a második negyedévi mélyponthoz képest majdnem megduplázódott, de még így is 26 százalékkal gyengébb volt a 2019-esnél, a nyomott finomítói árrések és a gyengébb petrolkémiai árrések miatt.

Mi a helyzet a tiszaújvárosi projekttel?

A tiszaújvárosi poliol projekt meghaladta a 70 százalékos készültséget a harmadik negyedév végére, bár a beruházás némileg elmarad a tervezettől a járványhelyzet miatt. A harmadik negyedévben elkészült az új, évi 20 ezer tonna kapacitású gumibitumen üzem, amely újrahasznosít használt autógumikat.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens minden idők legjobb negyedéves eredményét érte el, 183 millió dollárt, 14 százalékkal magasabbat a tavalyi harmadik negyedévinél. Az egész hálózatra kiterjesztett megtakarítási akciók révén alacsonyabb lett a működési költség, ami szintén segítette az EBITDA növelését. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása a Fresh Corner-koncepció szerint, a harmadik negyedév végére a Fresh Cornerek száma 910-re nőtt a június végi 895-ről.

A gázszállítási üzletág EBITDA-ja 59 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévihez képest, és 43 millió dollárt ért el. A határon át történő szállítás kapacitásigénye jelentősen nőtt, ami magasabb szabályozott bevételt eredményezett, miközben az üzemeltetési költségek csökkentek. A magasabb kapacitáslekötés és az alacsonyabb működési költség az EBITDA-t 37 százalékkal emelte az első három negyedévben az előző év hasonló időszakához képest.

Bizonytalan kilátások

A közleményben kitértek arra is: mivel a járványhelyzet ismét súlyosbodik a régióban, a mobilitási korlátozások és a lezárások miatt bizonytalanok a kilátások az év további részre.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 1623 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3090 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!