Az energetika-net.com úgy tudja: a horvát kormány tárgyalócsapata azt javasolta a Molnak, hogy készíttessenek független piaci elemzést a horvát olajcégről, mielőtt folytatják a részvényesi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat. A horvát kormánynak és a Molnak egyaránt érdeke ugyanis, hogy pontos képet kapjanak arról, vajon a 2003-ban és 2009-ben kötött megállapodások alapján eddig milyen eredmények születtek. A tervek szerint elsősorban az elmúlt öt üzleti évet vizsgálnák.

Ez az elemzés szolgálhatna alapul a tárgyalások folytatására, amelyet a kormány a vállalatirányítás átalakítása érdekében kezdeményezett, de a jövőbeni stratégiai és fejlesztési tervek meghatározására is alkalmas lenne.

A kormány azt is javasolta, hogy amíg nem tisztázódnak a körülmények, a jelenlegi tulajdonosi szerkezet fenntartása érdekében mindkét fél tartózkodjon a további részvényvásárlásoktól.

A portál értesülése szerint a Mol várhatóan pozitív választ ad a kezdeményezésre, mert mindig is hangsúlyozta együttműködési szándékát.

Az INA legnagyobb tulajdonosa, a magyar Mol 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése 44,84 százalék.

A Mol az MTI kérdésére kedden közölte, a horvát kormánnyal való tárgyalások folyamatát, illetve azok az egyes elemeit nem kommentálja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!