Az INA a közleményét azt követően adta ki, hogy egy meg nem nevezett horvát napilap arról számolt be csütörtökön: a Mol Nyrt. az INA két horvátországi finomítójának a bezárását tervezi. A sajtóértesülések szerint 2014-ben zárnák be az INA sisaki (Sziszek) és 2018-ban a rijekai (Fiume) finomítója.

A horvát olajipari vállalat közleményében felidézte, hogy pár évvel ezelőtt a cég 5 milliárd kunát fektetett be a két finomítóba. Az ilyen nagy befektetéseket mindig egyhangúlag támogatták a cégen belüli testületek, beleértve az egyese projektek kényszerű halasztását vagy megszüntetését is.

A közlemény szerint az INA kötelessége, hogy biztosítsa a cég fenntartható fejlődését, miközben értéket teremt a részvényesei számára. Ebből kifolyólag az INA-nak az a célja, hogy minden üzletágát elfogadható módon, a piaci körülményeknek és a gazdasági realitásoknak megfelelően fejlessze és igazgassa. Az INA bejelentése szerint a vállalat vezetése is elkötelezett ez iránt.

Csütörtökön az INA előtt már Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter (és a Mol-INA tárgyalásokon résztvevő horvát delegáció vezetője) is reagált az INA finomítóinak esetleges bezárásának hírére. A miniszter szerint bűncselekmény lenne az INA dolgozói, a horvát ipar és az energiastabilitás szempontjából is, ha bezárnák az INA finomítóit.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!