Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten: a részvénypiac heti forgalma a három kereskedési napon 30,63 milliárd forint volt, szemben az előző heti 26,33 milliárd forinttal, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti tőzsdei összefoglalójában kiemelte, a BUX 42 ezer pontos szint felett, számottevő emelkedéssel zárta a hetet, jelentősen felülteljesített mind régiós, mind nemzetközi összehasonlításban.

Az emelkedés mögött a pénteken kezdődött hazai gyorsjelentési szezon húzódik, amelyet a Mol nyitott. A hazai olajtársaság jelentősen felülteljesítette az elemzői várakozásokat, így a csütörtöki, mintegy 4 százalékos emelkedést követően pénteken ismét erősödött a részvény árfolyama. Az olajcég eredménye éves alapon 120 százalékkal szárnyalta túl a tavalyit és 5 százalékkal haladta meg az elemzői várakozásokat.

Magyarország: negatív

A héten negatív kilátást adott a Moody's az európai bankszektornak. A hitelminősítő szerdán bejelentette, hogy stabilról negatívra rontja hat európai országban a bankszektor kilátásait. Magyarország, Csehország, Németország, Olaszország, Lengyelország és Szlovákia esetében az infláció és az emelkedő kamatok rontják a vállalkozások és a háztartások hitelképességét, ami növelheti a nemteljesítő hitelek arányát.

A legnagyobb mértékben 6,04 százalékkal a Mol erősödött 6,24 milliárd forintos forgalom mellett, a papír pénteken 2634 forinton fejezte be a kereskedést.

A Magyar Telekom árfolyama a héten nem változott, a részvény 297 forint maradt, forgalma meghaladta a 158 millió forintot.
Az OTP árfolyama 5,76 százalékkal erősödött a héten, forgalma 18,5 milliárd forint volt, a részvény pénteken 9550 forinton zárt.
A Richter árfolyama 0,18 százalékkal emelkedett 5 milliárd forintos forgalomban, a részvény 8195 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3611,19 ponton zárt a héten, ami 39,70 ponttal, 1,11 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!