A nemzetközi befektetői hangulat ismételt romlása miatt negatív korrekcióval indulhat a kereskedés. A vezető részvények közül az OTP árfolyama meghatározó ellenállási szinthez érkezett pénteken, ez 8500 forintnál húzódik. Innen most lefordulhat, az első komolyabb támasz 8362 forintnál található.

A Mol árfolyamában továbbra is 2400 forintnál található fontos támasz, míg ellenállás 2500 forintnál húzódik. A Richter grafikonján 7950 forint közelében található támasz, míg 8150 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom a csökkenő trendből való kitöréssel próbálkozott, de egyelőre nem sikerült, támasz 280 forintnál, ellenállás 290 forintnál van – írta Józsa Bence az MTI szerint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,41 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 39 603,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt.

  • Mol 48 forinttal, 2,00 százalékkal 2450 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 4,06 százalékkal 8458 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,35 százalékkal 283 forintra emelkedett, forgalma 91,9 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,19 százalékkal 7980 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!