Ünnepélyes külsőségek közepette írták alá ma azt a szerződést, amelynek értelmében az orosz Jukosz olajipari vállalat 10 éven át évi 7,2 millió tonna kőolajat szállít a Mol-csoportnak a Barátság kőolajvezetéken Magyarország, illetve Szlovákia irányába. (A Jukosz a Mol-csoport számára már jelenleg is a szükséglet mintegy 60 százalékát kitevő, havi 600 ezer - azaz évi mintegy 4,2 millió - tonna kőolajat szállít.) A tízéves szerződés 20 dolláros olajárral számolva mintegy tízmilliárd dollár értékű szállításról szól. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Kovács László magyar, illetve Igor Ivanov orosz külügyminiszter, Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Mihail Brudno, a Jukosz alelnöke. A Mol közleménye szerint a megállapodás - a világ kőolajpiacát érintő esetleges bizonytalansági tényezőktől függetlenül - garantálja a Dunai és a pozsonyi finomító hosszú távú és versenyképes ellátását. A kőolaj árazása követi a világpiaci tendenciákat és figyelembe veszi az orosz kőolaj minőségét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!