Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly még nem kellett hivatalosan publikálni, mennyit keres a vállalatvezetés, egy 2019. júliusi törvény szerint azonban a BÉT-en jegyzett vállalatoknak kötelezően most már be kell számolni erről is – tételesen, név szerint. A fizetési transzparencia-hullámot az Európai Unió nyugati államai indították. A befektetőket sokszor sokkolták a vezetők millió eurós kereseti adatai, emiatt 2017-ben fogadott el az EU és a Tanács irányelveket. Ezek a jogharmonizációnak köszönhetően a magyar piacon is érvényesülnek - írja a portál.

Mol

A Molnál a részvény alapú juttatásoknak köszönhetően a külsős tagok is kiemelkedően jól járnak: Csányi Sándor 78,5 milliót, Anthony Radev majdnem 60 millió forintot kapott, de 60-63 millió forintos fizetéshetz jutott a többi külsős tag is.

Hasonlóan jól fizető pozíció a Molnál felügyelőbizottsági tagnak lenni. A tizenöt tagú bizottságból Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánci András fejenként 18 milliót kap, Chikán Attila majdnem 23,5 milliót, Áldott Zoltán Sándort pedig 33,6 millió forinttal jutalmazza a nagyvállalat.

  • Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató 380 811 428 forintot,
  • a december végén csatlakozó Bacsa György, a csoportszintű stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató egy hétért 2 784 630 forintot,
  • Molnár József csoportszintű vezérigazgató 248 681 808 forintot,
  • Simola József pénzügyi vezérigazgató-helyettes 125 258 925 forintot
  • Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes 325 416 290 forintot kapott.

Waberer's

Barna Zsolt, aki tavaly szeptember elejétől vezérigazgató összesen 175,6 millió forintot keresett tavaly, míg kinevezése előtt, operatív vezetőként 2020-ban 51 millió forintot kapott. Alapbére 2020-ról 2021-re duplázódott, 31,9 millió forintról 63,7 millió forintra növekedett a kinevezéssel.

Erdélyi Barna, aki 2020 márciusa és 2021 szeptembere között volt vezérigazgató, utána pedig kiemelt vállalati ügyekért felelős igazgatóként került alkalmazásra, tavaly 246,3 milliós fizetést kapott – ez kiugró adat a tavalyelőtti 131 millióhoz képest, de szintén több éven áthúzódó juttatása húzza fel a 2021-es fizetését.

A felügyelőbizottság tiszteletdíja már jobban hasonlít a többi vállalat kiegészítő mellékleteiben, jelentéseiben látott összeghez: 3-8 millió között kapnak a Waberer’s-nél a bizottsági tagok.

Rába

Pintér István, a Rába 2021 májusában távozó vezérigazgatója 26 milliós alapbér és 8,3 milliós önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás mellett 79,2 milliós felmentési időre járó távolléti díjat kapott, valamint 51 milliót végkielégítés gyanánt.

Csak az összehasonlítás kedvéért, a magyar átlagbér most januárban bruttó 467 ezer forint volt a KSH szerint.

Az már korábban kiderült, hogy Richter Gedeon Nyrt.-nél Orbán Gábor vezérigazgatója éves szinten 257 millió forintot, helyettese, Gulácsi Gábor pedig 116 millió forintot keresett – de szintén 120 millió forintos fizetéssel büszkélkedhet Bogsch Erik, aki a nagyvállalat kereskedelemért, nemzetközi és kormányzati kapcsolatokért felelős főigazgatója.

A Magyar Nyrt.-nél pedig Rékasi Tibor vezérigazgató 325 milliót kapott, Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 178 milliót, Dodonova Daria Aleksandrovna gazdasági vezérigazgató-helyettes 174 milliót, Friedl Zsuzsanna „Chief People Officer” 172 millió forintot, a vállalati szolgáltatásokért felelős Gonda Gábor 161 milliót, míg a műszaki vezérigazgató-helyettes Lubor Zatko 160 millió forintot keresett tavaly..

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!