Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az amerikai gazdaság 70 százalékban a belső fogyasztói költésektől függ, ezért a kiskereskedelmi szektorra most jóval nagyobb figyelem hárul, és a jelentések piaci hatásai is szélesebbek lehetnek emiatt. Szerdán az S&P 500 kosarának fogyasztói szektora is emelkedett, és a kiskereskedelmi cégek papírjai mintegy 40 százalékkal drágultak átlagosan a mélypont óta.

Az áruházláncok árakciókkal igyekeztek fenntartani a forgalmat, ami azonban az alacsonyabb árak miatt eleve bizonyos forgalomcsökkentő hatássa bír. Ugyanakkor a forgalomban egyértelműen a stabilizálódás jelei mutatkoznak, még ha az idei beiskolázással kapcsolatos várakozások visszafogottabbak is. A piac általánosságban bizakodó a szektor teljesítménye kapcsán.

Jobbra számít a Macy's

Az optimizmus abból is táplálkozik, hogy a második számú amerikai kiskereskedelmi üzletlánc, a Macy's a várakozásoknál jobb eredményt publikált, ráadásul az éves nyereségvárakozását is fölfelé módosította. A társaság vártnál jobb eredményei mögött a költségcsökkentés és a készletek visszafogása áll elsősorban.

A nyereség 90 százalékkal 7 millió dollárra esett a második negyedben, ami részvényenként 2 centes eredmény; egy évvel korábban még 73 millió dolláros, részvényenként 17 centes profitot jelentett. Az egyszeri költségeket nem számítva a 20 centes eredmény részvényenként 3 centtel lett jobb a becslésnél, és a társaság előzetes adatainál is 3-5 centtel több.

A Macy's részvényenkénti 80 centre emelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását, míg korábban legfeljebb 55 centes eredményt tartott elképzelhetőnek - az elemzői várakozás 83 centről szól.

A forgalom 9,7 százalékkal 5,16 milliárd dollárra zsugorodott; ehhez hasonló mértékű esést jelentett a J.C. Penney, míg a Kohl's 2,3 százalékos csökkenésről számolt be.

A legnagyobbra várnak

Bár továbbra is nyomás alatt van, az elemzők szerint a szektorában továbbra is felülteljesítő marad a világ elsőszámú kiskereskedelmi óriása, a Wal-Mart. A társaság július 31-ével záruló második üzleti negyedévében várhatóan részvényenként 86 centes profitot jelent 0,4 százalékkal 103,1 milliárd dollárra bővölő forgalom mellett - áll a Thomson Reuters elemzői konszenzusában. A Wal-Mart még májusban 83-88 cent közötti részvényenkénti eredményt valószínűsített a negyedre.

A recesszió egyébként vetélytársaival összevetve inkább a nyertesek közé sorolja a társaságot, miután az egyre árérzékenyebb fogyasztók inkább a Wal-Mart felé fordultak például a rivális Targettel szemben. Ennek ellenére azért a cég is kénytelen kihívásokkal szembenézni a nehéz környezetben - vélik az elemzők. Így például a tavaly központilag kibocsátott lakossági fogyasztásgeneráló támogatások idén már nem éreztetik kedvező hatásukat. A dollár árfolyammozgása pedig a Wal-Mart külföldi eredményeit mérsékli majd vélhetőleg, de az alacsonyabb üzemanyag- és élelmiszerárak is befolyásolhatják az eredményeket.

Az előző héten a vállalat riválisai, a Costco Wholesale és a BJ's Wholesale Club a júliusi forgalom vártnál meredekebb csökkenéséről számoltak be, főleg az élelmiszerárak mérséklődése és a drágább árucikkek iránti kereslet gyengesége miatt.

A minimálbér emelése is segíthet

A Wal-Mart - amelyik szakított a havi forgalmi adatok publikációjának gyakorlatával - a forgalom szinten maradását, esetleg kisebb mértékű, 3 százalékos bővülését várja a mögöttünk hagyott negyedről. Az alapvető élelmiszerek árára nehezedő nyomás lehet az egyik legerősebb lefelé ható tényező, de ennek ellenére - és például az alacsonyabb energiaköltségek mellett - a társaság vélhetően továbbra is tartja a vetélytársaival szembeni kedvező pozícióit.

Ugyancsak csütörtökön jelent még a Kohl's és a Nordstrom, míg a J.C. Penney és az Abercombie & Fitch pénteken közli eredményeit. A kormány is ehhez kapcsolódó adatokat hoz nyilvánosságra, amelyek a kiskereskedelmi forgalom 0,7 százalékos júliusi bővülését jelezhetik. Elemzők szerint a minimálbérek közelmúltbeli emelése miatt akár a vártnál jobb is lehet az adat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!