Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság cikke

Az arany árfolyama tavaly márciusban döntött csúcsot ezer dolláron, ám ez csak részben magyarázható a globális pénzpiacok elbizonytalanodásával. Az aranynak egyértelműen megerősödött a kincsképző funkciója, mivel amikor már egyetlen részvényben, kötvényben, devizában sem bíznak az emberek a világon, általában akkor jön el az arany ideje. A márciusi csúcs azonban nem a tőzsdék mélypontjához köthető, hanem az árupiaci boomhoz. A részvényekből kiábrándulva 2008 első félévében a szakértők úgy látták, a nyersanyagokban lehet elbújni a válság elől. Ez az időszak hozta el a hatalmas olajár-emelkedést is, amelynek végén az olaj hordónkénti ára megközelítette a 150 dollárt, és ez az elmélet adott szárnyakat a nyersanyagban gazdag országok piacainak és a kitermelő vállalatok részvényárfolyamainak is. Azóta persze a szakértők is rájöttek, hogy egy ekkora válság a nyersanyagpiacot sem hagyja érintetlenül, így tavaly nyár óta ezek ára meredeken zuhant.

Az arany viszont kivételt jelentett: igaz, a mostani, 850 dollár körüli unciánkénti ár alacsonyabb a csúcsnál, de összehasonlítva az olajjal, az orosz vagy brazil részvénypiaccal, illetve egyes kitermelő vállalatok árfolyamával, a leértékelődés minimálisnak tekinthető.

Kimerülőben az aranybányák

Az elmúlt év második felében bekövetkezett visszaesés igazából nem aranyspecifikus volt, csak arról volt szó, hogy az árupiacra zúdult hatalmas pénztömeg viharos gyorsasággal kezdett el leépülni, és ez aranyeladásokhoz is vezetett - mondta lapunknak Szűcs Örkény, a Solar Capital vezérigazgatója. A befektetők sorra vették ki a pénzt az alapokból és az arany volt az, amelyet még jó áron pénzzé lehetett tenni. Ha valaki magyar befektetőként tavaly aranyat vett a forintjáért, az mindenképpen jól járt.

Minél nagyobbak a gondok a világban, az emberek annál inkább igyekeznek aranyba fektetni, így Szűcs meggyőződése szerint még az idei első félévben új csúcsra tör a nemesfém árfolyama. Az arany korlátos jószág, a világon eddig kitermelt összes mennyiség elfér egy húszméteres oldalélű kockában, vagy szemléletesebben kifejezve: az Eiffel-torony alsó része alatt el lehetne helyezni. A termelés folyamatosan csökken, a bányák kimerülnek. A korábban világelső Dél-Afrika termelése annyira visszaesett, hogy most már Kínáé az elsőség. Így lényegében az aranykínálat zömét a már korábban kitermelt készletek jelentik, miközben a befektetői érdeklődés folyamatos, nem beszélve azon közgazdasági nézetekről, melyek szerint a válságból kivezető út az aranystandardhoz való visszatérés lehet. Ez felmérhetetlenül nagy keresletet jelentene a nemesfém iránt. Vannak olyan szakértők, akik szerint a közeljövőben hatalmas árrobbanás várható és 2000 dolláros árfolyam is lehetséges, amit támogathat, ha a dollár is gyengülésnek indul.

Ezüst és platina

Az ezüst az elmúlt hónapokban az aranynál jóval kevésbé drágult. Míg az ezüstnek a nyolcvanas években ötven dollár körül volt a "teteje" unciánként, addig a tavalyi nagy hosszban csak 21-ig ment el, most pedig 11 dollár körül van. Ennek oka, hogy sokkal nagyobb az ipari felhasználás, míg kincsképző funkciója kisebb. Vannak persze az ezüstnek is fanatikus hívei, akik azzal érvelnek, hogy a rendelkezésre álló összes ezüst piaci értéke tizedakkora, mint az aranyé, és a befektetők előbb-utóbb felfedezik az ezüstöt mint nemesfémet és befektetési terméket. Vannak olyan befektetők, akik az ezüst/arany spreadre játszanak, vagyis arra, hogy egy uncia ezüst, illetve arany ára egymáshoz képest hogyan változik. Ez egy arányszám, ami azt fejezi ki, hogy az arany ára hányszorosa az ezüstének.

A platina ára az utóbbi időben szorosan összekapcsolódott az autóipar helyzetével, miután legnagyobb mennyiségben az autók katalizátoraiban használják. Ezelőtt egy évvel az egekbe szökött az árfolyama, ekkor találták ki, hogy palládiummal helyettesítik. Ez a platina árfolyamának nem tett jót, ráadásul azóta visszaesett az autóipar is. Ezeknek a kincsképző szerepe általában jóval kisebb, sokkal inkább ipari fémként tekintenek rájuk.

Hazai céges vélemények

A stabil, magas ár miatt a tömbarany nagyon biztonságos befektetésnek bizonyult, emiatt sokan aranyalapú befektetéssel egészítik ki portfóliójukat - mondta lapunknak Dencsy Dénes, a Nemesfémművesek Országos Ipartestületének elnöke. Ezzel szemben a platina óriási értékvesztésen ment keresztül az utóbbi időszakban. Az ezüstöt döntően az informatikai ágazatok használják, továbbá fontos szerepet tölt be a gyógyászati eszközök gyártásában is. Ezek azonban mára olyan alapvető szükségletekké váltak, melyek a válság ellenére is garantálják az ezüst iránti folyamatos, magas keresletet.

A változást az ékszer-kereskedelem is érzi. Az utóbbi időszakban határozottan változtak a fogyasztói igények - tudtuk meg Magyar Ágnestől, az Orex Zrt. kereskedelmi vezetőjétől. A 20-200 ezer forintos értékhatáron belül mozgó középkategóriás ékszerek közül ugyanis a vevők egyre inkább az olcsóbb, attraktív termékeket veszik. Az ékszer-kereskedelemben egyre inkább az ezüst ékszerek váltják ki az aranyat.


Az aranykereskedelemben pontosan nyomon követhető a válság - erősítette meg Tűzkő Péter, a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Zrt. kereskedelmi vezetője. Óriási aranyvásárlási roham tört ki a tavaly év végi kritikus időszakban. Többször is előfordult, hogy a hatalmas kereslet miatt kifogytak a készletek - mondta Tűzkő. Aranykereskedelemmel ugyan csak 2006 óta foglalkozik a BÁV, de a zálogban maradt ékszerek aranytömbbe foglalása sikeres ágazatnak számít, hiszen 2008-ban is több száz millió forintos forgalmat bonyolítottak le, amiből körülbelül 80 millió forint jutott az október-novemberi időszakra.


Az ötvösszakma óriási csapásként éli meg a magas aranyárfolyamot - mondta Nagy Dániel, a Magyar Ötvös Szövetség alelnöke. Ha a világpiaci ár magas, az az ékszereknél keresletcsökkenéshez vezet, mert a megmunkálás költségeivel kiegészülve az egekig tornázza a végtermék árát, amit egyre kevesebb vásárló képes kifizetni. Az utóbbi fél évben világszerte zuhant az arany ékszerek iránti kereslet. Ráadásul a legerősebbnek számító, karácsony előtti forgalom most csak egy átlagos hétköznapival volt egyenértékű, így az ötvösök forgalmuk huszonöt százalékát veszítették el - állapította meg Nagy.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!