Most ezt a céget tiltotta le az MNB

A tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddtől felfüggesztette a VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. (VISONKA Nyrt.) részvényeinek tőzsdei kereskedését - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
MTI, 2016. november 22. kedd, 09:47
Fotó: Napi.hu

A közlemény szerint a VISONKA Nyrt. csupán a saját és a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) honlapján tette közzé a csődeljárás megszüntetéséről és a vagyonfelügyelői díjakról szóló rendkívüli tájékoztatását. A jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyen - bár ez szintén jogszabályi kötelezettsége lett volna - azonban már nem tette közzé ezeket az információkat.

Az MNB megállapította, hogy a VISONKA Nyrt. technikai okokból átmenetileg nem tudja használni az MNB által működtetett hivatalos közzétételi helyet. Hangsúlyozták: az MNB folyamatos piacmonitoring tevékenysége során kiemelten vizsgálja a tőzsdei kibocsátók által nyilvánosságra hozott információkat azért, hogy ellenőrizze a kibocsátók működésük során minden esetben megfelelően tájékoztatják-e a nyilvánosságot.

A jegybank közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóinak - a tőkepiacról szóló törvényben előírtak alapján - kifejezetten magas szinten kell gondoskodniuk tájékoztatási kötelezettségeik teljesítéséről. Azért, hogy valamennyi kibocsátó megfeleljen a jogszabályi előírásoknak, a cégeknek hozzáférést kell biztosítaniuk a jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyhez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK