A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Három nap alatt 40 dollárról majdnem 26 dollárig esett az ezüst árfolyama, míg az arany 1800 dollár közeléből esett vissza a hétfői mélypontot jelentő 1533 dollárig. A mélypontokkal számolva az ezüst mintegy 35 százalékot, míg az arany 15 százalékot esett három nap alatt. Bár hétfőn napközben volt egy jelentősebb korrekció, a mélyrepülés így is jelentős.

A hétfői nagyobb zuhanást elsősorban azzal magyarázták a nemzetközi elemzők, hogy a kereskedés zárását követően a minimális mértékű, készpénzben rendelkezésre álló letéti követelmény 21 százalékkal, 11 475 dollárra emelkedik egy 100 unciás aranykontraktus esetében.

Az ezüst esetében pedig a minimális letéti követelmény 15,6 százalékkal, 24 975 dollárra emelkedik − a változások mindkét nemesfém esetében jelentősen csökkentették a spekulatív pozíciók méretét. Jelentősen csökkent a long pozíciók száma, az arany esetében ugyanis tizenegy százalékkal, 150 529 kontraktusra csökkent ez a mennyiség, míg az arany alapú tőzsdei termékek készletei szeptember 23-án 0,4 százalékkal, 2235,6 tonnányira zsugorodtak.

A kényszer hozta az esést?

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, és főleg az arany esetében inkább csak korrekcióról beszélhetünk − mondta a Napi Gazdaságnak Pálffy Gergely, a Solar Capital elemzője. A mostani eséssel ugyanis csupán a július eleje óta tartó rally korrekciója zajlott le eddig, ami nem is csoda, hiszen hirtelen drágult nagyon sokat a nemesfém árfolyama. Az esésben ugyanakkor a főszerepet az játszotta Pálffy szerint, hogy a nagyobb befektetési alapok rákényszerültek arra, hogy készpénzt teremtsenek elő a más piacokon elszenvedett veszteségeik miatt.

A részvénypiacok esése ugyanis a tőkeáttételes pozícióknál biztosan friss forrásokat kívánt, hogy teljesíteni tudják a letéti követelményeket; ehhez nagy valószínűséggel inkább a nyereséges pozícióikat zárták a befektetők. Erre pedig nagyon jó példa az arany, amelyen jelentős profitokat értek el.

Az ezüst esetében azonban teljesen más a helyzet − hívja fel a figyelmet Pálffy: egyrészt az ezüst menedék státusa nem olyan jelentős, mint az aranyé, másrészt az ezüst esetében az ipari felhasználás sokkal hangsúlyosabb. Ezért az ezüst eladására fundamentális okot is lehet találni a jelenleg a növekedési félelmek miatt zuhanó piacokon.

Nem árthat az óvatosság

Az ezüst emellett jóval kevésbé likvid az aranynál, ráadásul a fehér fém technikai képe is jóval lehangolóbb. Már pénteken elesett a 200 napos mozgóátlag, ami technikai alapon azt jelzi, hogy medve piacra lépett az ezüst − így egyértelműen kerülni kell a 36 dolláros szint alatt a vásárlását.

Az arany esetében azonban pont ez a mozgóátlag állította meg a zuhanást hétfőn. Ennek ellenére Pálffy szerint nem árt az óvatosság az arany esetében, érdemes lehet egy-másfél hetet várni a vételekkel, figyelve, milyen hírek érkeznek a világból. Könnyen lehet ugyanis még szakadás, mivel a részvénypiacok esetleges további esése okozhat újabb likvidálási hullámot.

Marck Faber, a svájci befektetési szakember szerint is nagyon fontos szinthez érkezett az arany árfolyama hétfőn. A befektetési szakértő szerint ugyanis amennyiben nem tart ki az 1500 dolláros szint, akkor már az 1100-1200 dolláros szintet veheti célba az arany árfolyama. A befektető ugyanakkor egyelőre nem adja el aranykészleteit, hiszen véleménye szerint a részvénypiacok további 10-20 százalékos korrekciója után az amerikai jegybank rákényszerülhet egy újabb monetáris lazítási programra − amit a múlt héten még nem mert meglépni. A QE3 bejelentése pedig jót tesz majd az arany és a részvények árfolyamának is.

Megkérdőjeleződik az arany menedékfunkciója?

Az arany árfolyamának hatalmas volatilitása alapvetően megkérdőjelezi a nemesfém menedék funkcióját − derül ki a Crédit Agricole Corporate & Investment Bank elemzéséből. A jelenség az utóbbi időben nem szokatlan − vélik a bank elemzői −, hiszen többször előfordult, hogy a részvénypiacok esésével párhuzamosan esett az arany és az ezüst árfolyama, mert a befektetők nemesfém-pozícióik zárására kényszerültek, hogy finanszírozni tudják a más piacon elszenvedett veszteségeiket. A nagy volatilitás alapjaiban kérdőjelezi meg az arany és az ezüst biztonsági funkcióját, de a helyzetet tovább rontja, hogy az ehhez hasonló árfolyammozgások jelentősen növelik a pozíciók tartásának költségeit, akár az ilyenkor rendszerint emelkedő letéti követelmények miatt. A Crédit Agricole elemzői szerint a CME éppen a növekvő volatilitásra reagált, amikor múlt pénteken − idén már sokadszorra − megemelte a letéti követelményeket, ami az árak további lemorzsolódásához vezetett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!