Mozgalmas napon van túl a forint

Majdnem elérte a 270-es szintet szerdán a forint eurójegyzése a devizahiteleseket érintő mentőcsomag hírére és az erősebb dollár hatására.
NAPI, 2011. május 18. szerda, 16:32
Fotó:

Reggel ugyan még a 268 forint alatti szintekről indult a hazai deviza eurójegyzése, de délután majdnem a 270-es szintet is elérte majd négy körül visszakorrigált 268,8-ra. Ennek a hirtelen gyengülésnek két oka volt - mondta Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője. Egyrészt megijedtek a piacok a devizahitelesek megsegítésére irányuló legújabb tervektől, másrészt a dollár is erősödött, ami jellemzően a feltörekvő piacok gyengülésével jár.

A szakértő szerint miután a befektetők rendezik soraikat visszaállhat a forint eurójegyzése a 267,5-268-as sávba, de a 265 alatti szintek irreálisak voltak. Elképzelhető, hogy a Széll Kálmán Terv optimizmusa túlzott volt és ezt belátták a piaci szereplők is - fogalmazott Kolba.

A következő napokban a devizahiteleseket érintő csomag hírei továbbra is mozgathatják majd a forint árfolyamát. A 270-es mind pszichológiailag, mind technikailag egy erős ellenállás, de ha a szerdaihoz hasonlóan kockázatos tervek látnak napvilágot, akkor áttörheti a forint ezt a szintet is - tette hozzá az ING szakértője.

A svájci frankkal szemben 213 körül nyitott a forint, majd az euróval szembeni árfolyammozgással párhuzamosan először 215 fölé gyengült az alpesi devizával szemben a forint, de később visszakorrigált 214-re.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK