A múlt pénteki, valamivel 40 ezer dollár alatti szintről ma reggelre már 48 ezer dollár fölé rántották a bitocin árfolyamát, a lökést ezúttal a Tesla tegnapi bejelentése adta meg a kriptodeviza kurzusának.

Az elmúlt hónapokban amúgy is nagy keresettségnek örvendő kriptodeviza - amelynek értéke fél év alatt megnégyszereződött dollárban számolva - újabb nagy menetelését előidéző bejelentés szerint a világ jelenleg legértékesebb autógyártó cége 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt be bitcoinból. Ezen felül azt tervezi, hogy a jövőben bitcoinban is lehet majd fizetni autóiért.

Nem csak a bitcoin árfolyama, de a rivális kriptodevizáé az ethereumé is megugrott a bejelentés nyomán, mint ahogy azon cégek részvényeié is, amelyek egyrészt kereskedési platformot kínálnak ezeknek, illetve a bányászatukhoz szükséges eszközöket állítják elő. A Reuters szerint a bitcoin hétfői drágulásának mértéke három éves rekordnak tekinthető. A szakértők emlékeztetnek arra, hogy a Tesla bejelentése csak egy momentuma annak a folyamatnak, amely során egyre több cég fogadja el a bitcoint fizetőeszközként, illetve egyre több nagyobb befektető vásárol belőle befektetési eszközként.

A Tesla alapító vezetője, Elon Musk már régóta elkötelezett híve a kriptodevizáknak, s rendszeresen segíti kommentjeivel azok árfolyamának emelkedését. Legutóbb a dogecoin, egy viccnek szánt kriptopénz kurzusa ugrott nagyot, amikor Musk a Twitteren megemlékezett róla.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!