Februárban 34 500 pont közelében járt a BUX index, utána azonban korrekció indult meg a piacon. Látványos volt, hogy a BUX első körben nem tudott csatlakozni a francia elnökválasztást követő nemzetközi rallyhoz, így a magyar piac elfáradása inkább más okoknak volt betudható - vélik az Equilor Befektetési Zrt- elemzői. Az egyik ilyen ok az volt, hogy a devizahitelesek problémájának rendezése után egyre többen fordultak az alacsonyabb árazású lengyel piac felé. Eközben akkor nem tűnt úgy, hogy fundamentális oldalról új sztorit tudna kínálni a magyar részvénypiac, miközben a magyar részvények ugyan a nyugat-európai társaikhoz képest még mindig nem drágák, azonban ezeken a szinteken új nemzetközi befektetőket már nem tudott vonzani a piac.

Telekomot osztalékért

A negyedéves gyorsjelentési szezon úgy tűnik, változtatni tud ezen a képen. Az Equilor elemzői szerint a négy blue-chip közül az OTP kivételével mindegyik érdemes lehet fundamentális oldalról a vásárlásra, azonban céláraik a Magyar Telekom esetében nem nagyon haladják meg a jelenlegi árszinteket.

A legolcsóbbnak fundamentális oldalról talán a Magyar Telekom tűnik. Ennek reális árát 12 hónapos időtávon 557 forintra teszik a brókercég szakértői, ez viszonylag jelentős, közel 20 százalékos felértékelődési potenciált jelent a távközlési vállalat esetében. Az első negyedéves jelentés után a cég menedzsmentje tartotta idei előrejelzéseit, amely szerint bevételei idén 2,4 százalékkal, EBITDA-ja 3,2 százalékkal csökkenhet. Ugyanakkor a cég működése stabil, s vonzóvá az 5 százalék körüli osztalékhozam teszi, s ez nem is változik, amíg az ECB fenntartja kvantitatív lazítási programját.

Richtert az új termékekért és piacokért

Kifejezetten jó volt a Richter első negyedéves jelentése, még akkor is, ha a bruttó fedezeti hányad és az üzemi eredményhányad romlást mutatott az egy évvel ezelőttiekhez képest. Az Equilor elemzői azonban úgy vélik, hogy a Richterben jó sztorit jelentenek az új termékek és a további piacokra való belépésekkel kapcsolatos tervek, ennek viszont költségei vannak, s ezt tudomásul kell venni a részvényeseknek is.  Kedvező viszont, hogy a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón a menedzsment explicit megemelte értékesítési várakozásait. A gyorsjelentés óta újabb jó hír látott napvilágot a gyógyszeripari céggel kapcsolatban.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottsága (CHMP) pozitív véleményt adott ki a Richter antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra vonatkozóan, melyet múlt pénteken hoztak nyilvánosságra. A törzskönyvezési kérelem 2016 márciusában került benyújtásra az EMA-hoz. Az Európai Bizottság döntésétől függően, a Richter várhatóan két hónap múlva kapja meg a cariprazine összes európai uniós tagállamra érvényes forgalomba hozatali engedélyét.
Az Equilornál ugyanakkor a Richter fundamentális célára egyelőre 6881 forint, ami alacsonyabb a mostani, 7000 forint feletti tőzsdei árfolyamnál. Ennek ellenére a cég elemzői nagyon  optimisták a Richter kilátásait illetően, s vételre javasolják a részvényt.

Molt az új stratégiáért és növekvő indexsúlyért

Hasonló a helyzet a Mol esetében is,a hol szintén a kedvező folyamatok miatt miatt a 23 000 forintos célár ellenére még mindig vennék a papírt. Az első negyedéves eredmények kiemelkedően erősek voltak. A cég tavaly novemberben tett közzé új stratégáit, amelyben egyre nagyobb szerepet szánnak a petrolkémiai termékek gyártásának és a downstream szegmensen belül a kiskereskedelmi hálózatnak.

A jelentés megerősítette, hogy a stratégia megvalósítása kedvezően befolyásolja a cég számait. ráadásul azóta több jó hír is napvilágot látott a céggel kapcsolatban. Az egyik, hogy a CEZ kiszállt a Molból, eladásai azonban csak átmeneti megingást okoztak az olajcég árfolyamában. A részvények közkézhányada viszont emiatt emelkedett, ami miatt nő a papír súlya az MSCI indexekben. A másik, hogy szeptembertől felaprózzák az olajtársaság részvényeit, ami jellemzően likviditásnövelő hatással szokott járni az adott papírnál.

Az OTP-vel óvatosan

Talán az OTP-vel kapcsolatban a leginkább óvatosak a brókercég elemzői. Úgy látják, tavaly hatalmas pozitív fordulat történt a magyar bankcsoportnál, s ezt csak megerősítették az első negyedév nagyon erős profitszámai is.  Ráadásul az OTP-ben sztorinak ott vannak az akvizíciók is, a bank menedzsmentjének elmondása szerint több ilyet is terveznek a régióban. Persze ezek kockázatokat is hordoznak magukban, elsősorban az árazás tekintetében. Azonban a nemrég megvásárolt Splitska Banka példája jól mutatja, hogy az OTP képes jó áron vásárolni.

A mostani kirobbanó forma ellenére úgy látják, az OTP nyereségességének növelése nehéz feladat lesz középtávon a csökkenő nettó kamatmarzsok mellett. A bank működése stabil és prudens, ugyanakkor kockázatok látszanak a jövőben, amelyek ronthatják a cég profitabilitását, ezért ajánlásuk már csak tartás a részvényre.

Konzervatív célárak

Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének elmondása szerint azért fordulhat elő, hogy a piacinál alacsonyabb célárfolyamok mellett is vételre javasolnak egy-egy részvényt, mivel az árak meghatározásakor nagyon konzervatív módon járnak el.

A 12 hónapos fundamentális célárfolyamaink a 2016-os év lezárása utáni eredményekkel készültek, a piaci ingadozások miatt ezeket nem tartjuk helyesnek emelni, mi a konzervatív álláspont szerint tekintjük a modellből származó ajánlásokat és célárfolyamokat. A hosszú távú folyamatok által meghatározott árfolyamcélok nem változnak napi szinten. Ezért is látható, hogy az elmúlt néhány hétben sok papír árfolyama megközelítette vagy meg is haladta azokat - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Az első negyedéves eredmények feldolgozása után ezek változhatnak, de nagyon jelentős ugrásra nem számítanak. Készítettek azonban technikai, rövid távú kereskedési ajánlásokat is, ezek a piaci hangulatot tükrözik. Ezek a Magyar Telekom esetében 510, a Richternél 7400, a Molnál 23 000 az OTP-nél pedig 9000 forint voltak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!