Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem esett kétségbe a hatalmas áresés ellenére sem az arany áremelkedésében bízó neves hedge-fund vezető, John Paulson, aki kitart az arany áremelkedésére játszó pozíciók mellett - írja a CNBC.com. Nemrég megtartott befektetői találkozóján kifejtette, rövid távon ugyan megnövekedett volatilitásra számít a nemesfém piacán, azonban hosszabb távon úgy véli, a világ jegybankjai által bődületes mennyiségben nyomtatott dollárok és más devizák előbb utóbb átdolgozzák magukat a hitelezési szektoron, s ez további áremelkedéshez vezet.

Paulson cégének az első negyedév során az aranyba és az aranybánya-társaságok részvényeibe fektető alapja volt messze a legrosszabbul teljesítő konstrukciója, január elseje óta 28 százalékkal csökkent nettó eszközértéke. Ugyanakkor az összes általa kezelt vagyonnak mindössze 3 százalékát teszi ki ez az alap, amely indulásától számítva még így vaskos, több mint 50 százalékos nyereséget hozott a befektetőknek.

A pozíciók mellett való kitartás azóta mindenesetre még fájdalmasabb lehetett, hiszen az arany árfolyamának nagy zuhanása már a negyedévzárást követően érkezett, az addig erős támasznak számító 1550 dolláros szintet ekkor lépte át az árfolyam, s esett egészen 1320 dollár közelébe, ahonnan mára 1440 dollár fölé küzdötte magát. A nagy esés csak áprilisban mintegy 2,4 százalékos csökkenést hozott Paulsonék eddigiekben zászlóshajónak számító Advantage Plus nevű alapjának eszközértékében, az azonban a cég kommentárjai szerint még mindig pluszban áll január elsejéhez képest.

Mint minden jó alapkezelő-cégvezető persze elsősorban nem a nagy mínuszokat felmutató alapjáról, hanem az első negyedévben 14 százalékos hozamot produkáló Recovery Fundról és a vállalati összeolvadásokra specializálódott nagy tőkeáttételű, s három hónap alatt 12 százalékkal növekvő alapjáról beszélt inkább a befektetőknek. Utóbbi alap jelenleg a legnagyobb pozíciókkal a Ceasras Entertainmnet és a Life Technologies nevű cégekben rendelkezik. Mint Paulson elmondta, hogy a MetroPCS Communication és a Deutsche Telekom T-Mobile egységének egyesülését követően a távközlési szektorban további konszolidációra számít.

Persze nem csak Paulson alapjának okozhatott csalódást a hatalmas aranyáresés, hiszen tavaly év végén még az elemzők többsége arra számított, hogy az idei év is az aranyról szólhat majd - pozitív értelemben - a befektetési piacon. A Bloomberg által november végén megkérdezett elemzők például akkor átlagosan 1928 dolláros unciánkénti arany árfolyamot vártak 2013 év végére.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!