Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A slon.ru szerint a bank már márciusban is tett hasonló próbálkozást - akkor 4,6 milliárdot tett ki a portfólió értéke -, de akkor sem járt sikerrel. Akkor a névérték 1-4 százalékát ajánlották árként, s mindössze néhány kisebb szerződés született, amelyek alapján az érdeklődők meg akarták vizsgálni, mire számíthatnak esetleges befektetéseik megtérülése terén. Októberben már csupán a névérték a legzsugoribbak 1 százaléknál is kevesebbet kínáltak. A két tender között eltelt időben ugyanis nem csupán a portfólió duzzadt meg, hanem a minősége is romlott, ugyanis a késedelem 890 napról 970 napra nőtt. (A lakossági hitelek terén vezető más bankokban például a rossz hitelek 120 nap alatt megjárják a házon belüli fórumokat, aztán behajtó cégekhez kerülnek.) Emellett a bank beszámolójából kiderül, hogy a portfólióban foglalt 250 ezer hitel több mint felét már leírták, mivel nem volt lehetséges a behajtás. Az OTP Bank egyébként akkor ír le hitelt, ha több mint két éve nem történt törlesztés. A slon.ru szerint a beruházókat az is elriasztja, hogy az OTP Bank kizárólag egyben hajlandó eladni behajthatatlan hiteleit, pedig kisebb részekben már megszabadulhatott volna tőlük. A hírportál szerint a bank ezt a szándékot nem indokolta, s a második tender részleteiről szóló tájékoztatást is halogatja, szakértők szerint azonban van a szándékban logika: a részvényesek alighanem a bank hírnevének károsodását igyekeznek minimális szinten tartani azzal, hogy egyetlen kézbe adják a rossz hiteleket. Az eladással ugyanis csökken a lehetőség a behajtás módszereinek ellenőrzésére. Különösen érvényes ez, ha több cég veszi meg a hiteleket, előfordulhat, hogy valamelyik akár megpróbálja a szó szoros értelmében kiverni az ügyfelekből az adósságot, és az OTP Bank arculata alapvetően károsodhat. A honlap azt írta, hogy a később behajthatatlanná váló hitelek jelentős részét az orosz OTP Bank működésének első évében halmozta fel. "Ez már nem az első eset, hogy a takarékos magyarok túlságosan hosszú ideig nem tudnak megbékélni a piac feltételeivel, halogatják a megfelelő döntések meghozatalát, és ennek következtében kénytelenek vesztességeket elkönyvelni. A behajthatatlan hitelek ilyen mértékű felhalmozódása is a nem megfelelő időben és nem megfelelő helyen gyakorolt takarékosság következménye" - írta a slon.ru. Az OTP 2006. nyarán vásárolta meg az Invesztszberbank 96,4 százalékát 477 millió dollárért, a bank tőkének 3,8-szorosáért. Csányi Sándor akkor úgy nyilatkozott, hogy az új részvényesek megtartják a korábbi vezetést. Később azonban nem tudták elfogadni, hogy miért kell egy orosz menedzsernek másfélszer annyit fizetni, mint egy magyarnak. A korábbi top menedzsment betartotta ígéretét, hogy legalább három hónapig a helyén marad, de a három hónap elteltével távoztak, miután 2006-ban 305, a következő évben azonban 214 millió dollárt vehettek fel. Az új részvényeseket sokkolták az orosz menedzserek követelései, s csak 2007 közepén szerződtették le az Oroszországban elfogadott fizetéssel Alekszej Korovint, aki addig az Impekszbanknál volt, s neki további hónapokra volt szüksége csapata kialakításához. Közben pedig halmozódtak a rossz hitelek, mivel a bankban nem volt meg az ezek kezeléséhez szükséges, kellően rugalmas rendszer - írta a slon.ru orosz gazdasági hírportál. Az OTP legutóbbi gyorsjelentése szerint az orosz leánybanknál a hitelállomány éves szinten 14 százalékkal esett vissza, a negyedéves csökkenés azonban 2 csak százalékos volt, köszönhetően a júniustól erőteljes növekedésnek indult áruhitelezésnek. A betétállomány éves szinten gyakorlatilag változatlan, ugyanakkor a harmadik negyedévben 9 százalékkal nőtt. A jelentés szerint pozitív fejlemény, hogy a hitelportfolió minősége a negyedévben nem romlott, sőt, a 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalékkal való fedezettsége javult. 2009 harmadik negyedévében 82,5 százalék volt, 1,8 százalékponttal magasabb, mint az előző negyedévben. A jelentés szerint a mérlegben található értékvesztés-állomány változatlansága főként annak köszönhető, hogy a negyedév során jelentős áruhitel leírások történtek mintegy 5,1 milliárd forint, 0,8 milliárd rubel összegben

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!