Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyre közelebb kerül a 2015 januárjában felállított történelmi csúcsához a forint, amikor 327 felett jártak egy rövid időre a jegyzések az euróra. Jelenleg 323 felett van az árfolyam - írja a Portfolio.

A portál idézi a Societé Generale előrejelzését, amely az idénre még 320 forintos kurzust jósol. De egy év múlvára már a 333-as szintig való gyengülést várnak az euróval szemben. A francia bank előrejelzése szerint az idén még nem nagyon fogunk eltávolodni a 320-as szinttől, jövő tavasszal viszont előtt 325-ig, majd nyárra 333-ig emelkedhet az euró-forint jegyzés.

A zloty-forint keresztben tapasztalt fokozódó volatilitás az elmúlt napokban jó jel volt erre. Egy piaci szereplő szerint a további árfolyam nagyban a jegybankon múlik, márpedig igencsak galamb véleményt mondott ma Pleschinger Gyula, az MNB MT tagja egy, a Reutersnek nyilatkozó kereskedő szerint.

Jelzésértékű az is, hogy a hosszú hozamoknál folyamatosan emelkednek a kamatszintek: a tízéves papírok jegyzése csütörtökön 13 pontot emelkedve elérte a 3,58 százalékot. Ebben szerepe lehetett a szerda esti Fed-kamatemelésnek is.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!