Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bikapiacokon a félelem falán szeretnek felfelé kapaszkodni az árfolyamok, ha ebből a szempontból nézzük, akkor meglehetősen jól is állhatna a helyzet az amerikai tőzsdéken. A nyár végi nagy eladási hullámot követő hatalmas rallyban gyakorlatilag teljesen visszanyerték korábbi értéküket a vezető amerikai részvényindexek. Az S&P 500-as index a csütörtöki esést követően is csak mintegy 2 százalékkal áll alacsonyabban, mint augusztus közepén. Mindezt úgy, hogy az elmúlt másfél hónapban közel 10 százalékkal emelkedett. A Fed közelgő kamatemelésének fényében azonban a befektetők nem hisznek az árfolyamoknak, a hangulat menthetetlenül borongós maradt.

Az Investors Intelligence által készített felmérésben az optimista és a pesszimista tőkepiaci tanácsadók aránya mindössze 1,57 a legfrissebb felmérés szerint. Ez ugyan nem szélsőségesen pesszimista érték, azonban elég alacsony, különösen annak fényében, hogy 2015 első felét még a felhőtlen optimizmus jellemezte, akkor sokáig 3 fölött tudott maradni az arány a bikák javára. Mélypontját a mutató szeptember végén érte el, 1 alatti értékkel, ami közép és hosszabb távú piaci mélypontokon is jellemző szokott lenni.

A profi befektetők eközben fejest ugrottak a piacra. Az Aktív Befektetési Menedzserek Nemzeti Szövetsége (NAAIM) felmérése azt mutatja, hogy tagjaik körében a kezelt portfóliók nettó vételi kitettsége az S&P 500-as részvényindex irányában tegnap meghaladta a 68 százalékot, ilyen magas értékre utoljára idén május végén volt példa, amikor az indexek a csúcsukon jártak, ők tehát a további áremelkedés mellett tették le a garast.

A tanácsadói hangulat és a pozicionáltság tehát ellentétes irányba mutat jelenleg. Jó jel, hogy egyrészt maradt még vételi erő a partvonalon, hiszen például az NAAIM felmérésében bőven volt már rá példa, hogy a nettó kitettség 100 százalék fölé emelkedett, tehát a portfólió menedzserek nettó tőkeáttételes longban ültek az S&P 500-as index irányában. Másrészt a tanácsadók is elég pesszimisták ahhoz, hogy álljon még az a bizonyos fal, amely a félelemből épült.

Pozicionáltság
Kép: Napi.hu

Ami elgondolkodtató lehet, hogy a 2007-2009-es medvepiac első nagyobb eladási hullámát követő medvepiaci rallyban is hasonló mértékben tudtak elmozdulni a mutatók, a bull/bear hányados csúcsát és a pozicionáltság csúcsát is a mostanihoz hasonló értékek kísérték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!