Arra számítok, hogy az olaj iránti kereslet a következő időszakban nő. A kereslet már a közelmúltban is meghaladta a kínálatot, ennek köszönhető, hogy az olaj ára felfelé mozdult el az utóbbi időszakban. A drágulás év végéig kitarthat, addig akár a 75 dolláros szintet is elérheti a kőolaj hordónkénti ára - mondta a Reuters szerint Adel Abdel Mahdi iraki olajügyi miniszter az OPEC bécsi találkozóján.

A találkozón a tagországok úgy döntöttek, továbbra sem vezetnek be további kitermelési korlátozásokat az alacsony olajár miatt, a következő ülés december elején várható. A döntés meglepetést nem okozott a piacon, igaz, az olajpiacnak olyan kihívásokkal kell majd szembesülnie a közeljövőben, mint az iráni olajexport felfutása. Az olajár számára tavaly novemberben nagy pofont jelentett, amikor az OPEC találkozón az eső árfolyam ellenére nem csökkentették a tagországok kitermelési kvótáit.

Az olaj árfolyama idén januárban érte el mélypontját, az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára akkor 45 dollárig esett, azóta azonban kezd magára találni, a mai kereskedésben 57 dollár felett járt. A feltámadó olajár a jelek szerint meggyőzte a résztvevőket arról, helyes az a stratégia, amelyet követnek. Elemzők szerint az OPEC tagországok, élükön Szaúd-Arábiával azért hajlandóak hosszabb időn keresztül is elviselni az alacsonyabb olajárakat, mivel ezzel kiszorítani remélik a piacról az amerikai palaolaj-kitermelőket.

Meg lennének lepődve, milyen baráti hangulatban folyt le a találkozó - mondta a szaúdi olajminiszter az ülést követően a sajtó képviselőinek. Az ülésen kényesebb kérdések is szóba kerültek, Irán azt szerette volna elérni, hogy ha az országot sújtó szankciók enyhülnek, akkor további napi egymillió hordóval emelkedjen a kitermelési kvótája. Erről végül nem született döntés, azonban a küldöttek erre egyelőre kevés okot láttak. Az egyik, névtelenül nyilatkozó küldött szerint ha valóban megindul a kitermelés, akkor a probléma majd saját magától megoldódik. Elemezők szerint erre 2016 előtt várhatóan nem kerül sor.

A polgárháború sújtotta Líbia is arra készül, hogy szeptemberig napi egymillió hordóval növeli exportját, azonban az eddigi erőfeszítések nem voltak sikeresek - írja a Reuters.

A piac a szaúdiak stratégiáját igazolja - mondta a hírügynökségnek Gary Ross, a PIRA Energy Group igazgatója. A mélypontról történő áremelkedés azt mutatja, a kereslet robusztus, ugyanakkor a beruházások mértéke jelentősen visszaesett az olajkitermelők körében. Pontosan ezt akarták elérni.

Az OPEC-tagok kibocsátása az elmúlt egy évben a szervezet által meghatározott napi 30 millió hordós plafon közelében mozgott, májusban át is lépte ezt a szintet, 31,5 millió hordóval, ez három éve a legmagasabb érték.

Bár az olajminiszterek hangulata jó volt, az elemzők látnak kedvezőtlen jeleket. Az amerikai olajipar eddig ellenállóbb volt az alacsony olajáraknak, mint sokan gondolták, s igazi összeomlás sem látszik még a palaolaj kitermelők körében. Ez újabb lefelé irányuló spirálba ránthatja az árakat, s a túlkínálatos piacon az OPEC a jelek szerint tövig nyomja a pedált - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!