A kávé árának gyors csökkenésének három fő oka a kínálat növekedése, a brazil reál gyengülése az amerikai dollárral szemben, valamint a spekulatív short pozíciók növekvő mennyisége. A spekulatív shortokkal a legutóbbi időkben rendkívül nagy hozamokat lehetett elérni a kávé határidős piacán kialakult viszonyok miatt, s mivel ezek a feltételek jelenleg is fennállnak, tovább nő a short pozíciók száma. Emiatt - valamint a jónak ígérkező brazil termés miatt - további nyomás nehezedik a kávé spot árára - írja szakértői véleményében a Saxo elemzője, Peter Garnry, aki szerint ez meg is látszik az olyan kávézóláncok részvényárfolyamában, mint a Starbucks.

Az amerikai cég hullámzó éven van túl: árfolyama 2018 júniusában egy nap alatt esett 9 százalékot, amikor bejelentették jó pár egység bezárását, de azóta 50 százalékkal nőtt a részvényeinek ára. Most pedig ez a trend folytatódhat, mert a társaság a nyerskávé-készleteinek legalább felét az egyéves kiszállítási idejű határidős piacokról vásárolja. Lényegében most feltölthetik a raktárakat olcsó kávéval, és az szinte borítékolható, hogy hiába csökkennek a ráfordítások, a fogyasztói árakat nem viszik alacsonyabb szintre. Vagyis nőhet a profitmarzsuk.

Már januárban megmondták, hogy felöntik kávéval a piacot

Az ICO (International Coffee Organization) már a januári előrejelzésében azt jósolta, hogy a 2018/2019-es termelési évben 2,29 millió zsákos többlet lesz a kávépiac kínálati oldalán, mint a keresletin. Ennek megfelelően a szervezet már akkor áresést várt: biztosak voltak abban, hogy a 100 cent/zsák árszint alá is beeshet az év eleji 103-105-ös szintről. A kurzus már tavaly év végén benézett a 100 cent alá, amelyre 2006 óta nem volt példa.

Áprilisban már bőven a 2006-os legrosszabb szinteken kereskednek a spot piacokon az arabikával: 91,5-95 cent sávban voltak eddig elmozdulások. Az esés pedig várhatóan folytatódik, mivel a mostani csökkenést nem is annyira a megjelenő többlet okozza, hanem a brazil real gyengesége a denominációs valutával, a dollárral szemben. Egy naptári éve 3,34, pénteken már 3,9 real volt egy dollár.

Egyelőre a világ legnagyobb kávéexportőre, Brazília jelentős többletet kínál a piacokon. Ugyanígy tesz a második Vietnám és a Kolumbia is.

Jöhet a drágulás

Ahogy arra Peter Garnry is felhívja a figyelmet, a kávé világpiaci árának növekedését válthatja ki, ha romlana az időjárás, vagy ha a termelők növelik a készleteiket és a kínálat egy részét visszatartják. Épp erre készülhetnek Brazíliában a Reuters szerint.

A brazil kormány mérlegeli, felajánlja a kávégyártóknak, hogy felvásárolja terményeiket a jelenlegi alacsony árszintnél kicsivel magasabb értéken. Így azonnal minimális jövedelmet biztosít a küszködő gazdálkodók számára, cserébe akkor adhatja el az állam, amikor a kurzus magasabban van, így pedig finanszírozhatja a jövőbeni gazdamentő felvásárlásokat, ha megint esne az árfolyam.

Ha a programot jóváhagyják, a termelőknek jogot adnak arra, hogy fix áron értékesítsék növényüket a kormánynak, és a világ legnagyobb kávétermelője és exportőre számára a kávéárakat emeljék. Ez valószínűleg arra kényszerítené a vásárlókat, hogy többet fizessenek a brazil kávéért, és ösztönöznének más kávéfogyasztó országokat a módszer követésére.

"Beszélgettünk a kormánnyal, és tetszésre talált az ötlet" - mondta a Reuters-nek egy brazil kávészövetkezet igazgatója, aki szerint a megálmodott program mindkét fél számára egy win-win szituációt eredményezne. 2013-ig az országban egyébként már működött ez a rendszer.

De hogy mikorra lehet újra a világ egyik legnagyobb kávéfelhamozója Brazília, egyelőre kérdéses még. Ha a Mezőgazdasági Minisztérium bele is egyezik az ötletbe, ahhoz hogy Bolsonaro elnök aláírhassa még az ágazatspecifikus támogatások csökkentését ígérő gazdasági miniszternek, Paulo Guedesnek is rá kell bólintania.

A Reutersnek nyilatkozó egyik forrás azt mondta, hogy a tervek szerint 2020-ban indítanák el a programot.

A boltokban nem történik majd semmi

Csalódni fog viszont az, aki azt várja, hogy a mostani árcsökkenés majd látványos árcsökkenést hoz a boltokban kapható kávéknál.

A termékek árának alig 15-20 százalékát teszi csak ki magának a növénynek a felvásárlási ára. Az ellátási lánc többi eleménél keletkeznek a nagyobb költségek, így a szállításnál, valamint a feldolgozásnál és a csomagoláskor

- mondta egy korábbi áresésnél lapunknak Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára.

Ahol viszont nyerni lehet ezen, az a már említett részvénypiac. De nem is a kávéforgalmazók papírjait érdemes vásárolni: a költségcsökkentés és a kiszámítható termelés miatt a nagy piaci szereplők az ellátási lánc minél több szerepénél megpróbálnak megjelenni. Részt vesznek a termelésben, a szállításban és az előfeldolgozásban is.

Viszont a Starbucksnál hasonló, határidős piacról nyersanyagot beszerző cégeket érdemes lehet figyelni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!