Január elejére több mit három és fél éve nem látott mélypontra zuhant a dollár-árfolyam a többi vezető devizához képest, azóta azonban enyhén erősödni kezdett. A másfél százalékos elmozdulás az erősebb dollár irányában nem túl jelentős, azonban a Bloomberg szerint lehetnek jelei annak, hogy tartós fordulat következett be az amerikai fizetőeszköz piacán.

A spekulatív befektetők a hírügynökség összefoglalója szerint elkezdték zárni short pozícióikat, miután az amerikai hozamok ismét emelkedésnek indultak. A kereskedők arról számoltak be, hogy a tőkeáttételes alapok részéről nagy volt a kereslet az amerikai deviza iránt, s az amerikai Határidős Árupiaci Bizottság adatai arról tanúskodtak, hogy ezek a befektetők elkezdték zárni a vételi pozícióikat a többi nagy devizában, például fontban, euróban és ausztrál dollárban.

Túlságosan utálták a dollárt

A dollár olyan extrém módon túladott, annyira utált a befektetők körében és annyira sok short pozíció van rá nyitva, hogy egyszerűen nem tud mást tenni, mint emelkedni. A zöldhasú érett arra, hogy egy jól lekereskedhető megugrást mutasson be, ami több hétig, akár hónapig is eltarthat - mondta Matt Maley, a Miller Tabak Co. vezető piaci stratégája. A Bank of America decemberi alapkezelői felmérése egyébként azt mutatta, hogy a megkérdezettek szerint a technológiai részvények vásárlása mellett az amerikai dollár shortolása volt az a pozíció, amelyet a legtöbb piaci szereplő felvett.

Kép:

Az amerikai kincstárjegyek hozama mintegy 20 bázispontot emelkedett a múlt héten, ez volt a legnagyobb ugrás tavaly június óta. Mindez arra késztette a piaci szereplőket, hogy újragondolják a dollár gyengülésére építő stratégiáikat, s megindult a találgatás arról, meddig emelkedhetnek az amerikai hozamok. Erre reagálva a kockázatérzékeny eszközök, az aranytól kezdve a feltörekvő piaci devizákig, mind gyengültek egy keveset.

A stratégák a Bloomberg szerint úgy gondolják, hogy a dollár erősödést tovább táplálhatja az, hogy a Demokrata Párt megszerezte a többséget a kongresszusban és ezzel talán nő az esélye a további költségvetési élénkítésnek is. Ebben az esetben a hozamok emelkedhetnek, ami  támogathatja a dollárt az alacsony hozamú eszközökkel szemben - írják a JPMorgna elemzői. A dollár gyengülését váró Goldman Sachs elemzők is úgy vélték, az amerikai hozamgörbe meredekebbé válása átmenetileg támogathatja a dollár árfolyamát.

Messze még a pánik-szint

A japán Mizuho Bank elemzői szerint ha az amerikai hozamok visszatérnének a koronavírus járvány kitörése előtti szintre, az igazi masszív eladási hullámot indítana el a feltörekvő piaci devizák között. Ez persze még jó messze van, hiszen a múlt heti megugrás is arról szólt mindössze, hogy a 10 éves amerikai hozam 0,95 százalékról 1,13 százalékra kapaszkodott fel, míg a járvány előtt 1,6-1,8 közötti szinten járt.

Az amerikai állampapírok shortolása, azaz a hozamemelkedésre való pozicionálás mindenesetre egyre többször tűnik fel a követendő stratégiák között, köszönhetően annak, hogy egyre nőnek a reflációs félelmek. Azaz a befektetők azt várják, hogy a gazdasági növekedés beindulásával párhuzamosan az infláció is masszívabban felüti majd a fejét. A Bloomberg szerint ezért a múlt héten azt lehetett tapasztalni, hogy a kvant alapok elkezdték eladni az amerikai kötvényeket, s az 1,1 százalékos hozamszint felett már inkább shortokat nyitottak.

A piac a jelek szerint most azt várja, hogy a Fed engedni fogja a hozamok emelkedését a gazdasági növekedés beindulásával párhuzamosan, de ugyanakkor nem fog teljesen eltávolodni a kötvénypiactól, s közbelép, ha kell - mondta a hírügynökségnek Steven Englander a StanChart vezető devizapiaci elemzője, aki szerint az amerikai 10 éves hozam 1,5 százalékig is elmehet az év végéig.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!