Nagyobb elmozdulás jöhet az euró árfolyamában

Viszonylag izgalommentes napon erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 269 alatt is megfordult. A volatilitás szűkülése arra utal, hogy nagyobb elmozdulás jöhet az árfolyamban.
NAPI, 2010. március 1. hétfő, 16:19
Fotó:

A pénteki jó hangulatból és erősödésből a jelek szerint a hét elejére is jutott, de alacsony forgalom jellemezte a kereskedést.

Délután négy óra körül az euró jegyzése 269 forint körül állt, nap közben 268,85 és 269,50/60 forint között változott, ami az elmúlt időszakhoz képest szembetűnően szűk sáv.

A volatilitás lecsökkenése általánosan a nagyobb elmozdulások előtt szokott bekövetkezni, és a jelek lefelé mutatnak az euró/forint kurzust illetően, így akár a 265-ös szinttel is megpróbálkozhatunk; trendszerűen azonban nem látszik erősödés a feltörekvőknél, inkább konszolidációról lehet szó - mondta el Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci üzletkötője.

A nap sztorija a piacon a fontról szólt, amelyik szinte mindennel szemben gyengült, amit elsősorban a politikai, költségvetési kérdések és bizonytalanságok okozhatnak. Hétfőn terjedőben volt az a vélekedés, miszerint növekvő költségvetési hiánya miatt Nagy-Britannia lehet a következő Görögország.

Az euró/dollár oldalazgatott, a továbbra is érvényes lefelé irányban átmeneti konszolidáció emelheti az árfolyamot.

Délután egy dollárért 199,05, egy svájci frankért pedig 183,60/70 forintot kértek; egy euró pedig 1,3520 dollárt ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK