A Facebook bevétele éves szinten 22 százalékkal, 21,47 milliárd dollárra emelkedett, szakértők 19,8 milliárd dollárt vártak. A reklámokból származó bevétel ugyancsak 22 százalékkal, 21,22 milliárd dollárra bővült - írja az MTI a Reutersra hivatkozva.

A negyedéves adózott eredmény 29 százalékkal, 7,85 milliárd dollárra, részvényenként 2,12 dollárról 2,71 dollárra emelkedett. Elemzői várakozások átlagában kisebb, 1,9 dolláros részvényarányos eredmény szerepelt.

A harmadik negyedévben a Facebook napi használóinak száma 12 százalékkal, 1,82 milliárdra emelkedett, a közösségi hálózatba havonta legalább egyszer belépők száma ugyancsak 12 százalékkal, 2,74 milliárdra nőtt.

Nagyon jó számokat közölt a Google anyacége

A várakozásokat meghaladó, 59 százalékos negyedéves adózott eredménynövekedésről jelentett az Alphabet, a Google anyavállalata, elsősorban a hirdetésekből és a felhőszolgáltatásból származó jelentős bevételbővülés eredményeképpen - írja az MTI az AP- hivatkozva.

A cég azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban a profitja 11,247 milliárd dollár, részvényenként 16,4 dollár volt. Elemzők kisebb, 11,03 dolláros részvényarányos eredményre számítottak.

Az Alphabet negyedéves bevétele 14 százalékkal, 46,173 milliárd dollárra emelkedett.

A növekmény részben a hirdetési bevételek gyors emelkedésének köszönhető. A hirdetésekből származó negyedéves bevétele 37,1 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 33,8 milliárd dollárról, de jelentősen nőtt a felhőszolgáltatásokból származó bevétel is, a tavalyi harmadik negyedévi 2,379 milliárd dollárról 3,444 milliárd dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!