A húsvéti szünet után az európai piacok kedden árazták a tengerentúli kamatemelés halasztásának növekvő esélyét a pénteken megjelent, vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatási adatok és a hétfőn kiadott, szintén némi lassulást jelző amerikai szolgáltatási teljesítmény-felmérés nyomán.

Növelte a bizalmat az euróövezeti magángazdaság teljesítményének gyorsuló márciusi növekedéséről megjelent felmérés, az euróövezeti termelőiár-defláció enyhüléséről szóló adat, továbbá a hét végén elhangzott hivatalos görög ígéret a törlesztések pontos folytatására.

A logisztikai ágazaton kívül is támogatta a részvényárakat az amerikai FedEx vételi ajánlata a holland TNT-re, mert elemzők szerint ez az első jele annak, hogy az erős dollárt kihasználva az amerikai cégek felvásárlókörútra indulnak Európába.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,88 százalékos javulással 6961,77 ponton zárt, 6,03 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 1,30 százalékos többlettel 12 123,52 ponton végzett, 23,64 százalékkal magasabban az év végi értékénél.

Párizsban a CAC-40 1,52 százalékkal 5151,19 pontra, több mint hétévi csúcsra erősödött, 20,56 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,43 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,71 százalékot, a madridi IBEX-35 0,83 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,80 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,84 százalékkal 2420,78 pontra nőtt, a Mol 4,68 százalékkal 181,10 zlotyra drágult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!