Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai aktív alapkezelők szövetségének (NAAIM) friss adatai szerint egy hét leforgása alatt a hatalmas tőzsdei áremelkedés közepette, nem hogy nem nőtt, de csökkent a szövetség tagjainak nettó long kitettsége az S&P 500-as index vonatkozásában. A mintegy 200 tagot számláló szervezet, amelynek tagjai együttesen több, mint 30 milliárd dollárnyi vagyon felett diszponálnak, tegnapi közleménye szerint november 30-án, tőzsdezárás után tagjainak portfólióiban 30 százalékos volt a nettó long kitettség az vezető részvényindex irányában. Ez valamivel több, mint 4 százalékpontos csökkenés az előző héthez képest. A korábbi felmérés készültekor az S&P 500-as index 1161 ponton állt, a friss felmérés készültekor a mutató 1247 ponton zárt. Persze ebben nagy szerepe volt a szerdai hatalmas rallynak, amely a jegybankok közös bejelentésének napján, s a Fed által a dollárswapokra felszámított kamat csökkentésének bejelentésekor keletkezett, s az S&P 500.as index 50 pontos emelkedését hozta magával.


A fejlemény pozitívnak is tekinthető a piac további sorsát tekintve, hiszen ha a szereplők többsége a viszonylag magas árfolyamok ellenére is alulsúlyozott maradt részvényekben, akkor a lemaradók vásárlásai támaszt adhatnak az árfolyamoknak, sőt akár tovább is hajthatják azokat felfelé. Emlékeztetőül, a piac tavaszi csúcsán 1350 pont feletti S&P 500 indexérték mellett 80 százalék feletti volt a nettó long kitettség, az októberi 1070 pont alatti mélypont környékén viszont negatív volt ez a szám, tehát a szereplők összességében nettó short pozíciókban volt.

Az adat a mellett, hogy arra utal, a szereplők lemaradtak az alacsony árfolyamok melletti vásárlásról egy másik kérést is felvet. Ha az aktív alapkezelők nem, akkor ki vásárolt az elmúlt egy hétben részvényeket. Talán itt az ideje elkezdeni hinni a Mikulásban...

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!