Az augusztus végi nagy zuhanás közepette olyat tudott végrehajtani a magyar részvénypiac, amire 2010 óta nem volt példa. A BUX index euróban mért értéke és a DAX index teljesítményét mérő relatív erő mutató új, magasabb csúcsra futott, s ez erős jelzésként érzékelhető a magyar piac további felülteljesítését illetően.

A technikai elemzés a relatív erő (RS, nem összekeverendő a népszerű RSI-vel) mutató két termék, piac, vagy eszközosztály egymáshoz mért teljesítményének mérésére használja, egyszerű hányados. Az ebből rajzolt grafikon hasonló szabályszerűségeket mutat, mint az egyszerű árfolyamgrafikonok, így az RS-ben is léteznek trendek. Ezt emelkedő trend esetén egyre magasabb csúcsok és mélypontok jellemzik, eső trendben a fordítottja igaz. Mivel trendszerűen mozog, ezért érvényes rá az a technikai szabály, amely szerint egy trend meglétét mindaddig fel kell tételezni, amíg jelzés nem érkezik a trendfordulóról.

A BUX/DAX relatív erő mutatóban utoljára 2010 áprilisában következett be ezen elvek alapján trendforduló, akkor az egyéves BUX felülteljesítés csapott át alulteljesítésbe. Hogy mennyire komolyan veendő egy ilyen jelzés jól mutatja, hogy a magyar részvényindex akkor 24 000 ponton, 91 euró magasságában járt, jelenlegi értéke 21 000 pont körül mozog. Mindezt úgy, hogy a DAX index az utóbbi egy hónap esését követően is 10 000 pont körül mozog, míg öt és fél évvel ezelőtt értéke alig 6200 pont volt.

Azóta minden egyes felívelés a magyar részvénypiacon arra volt csak elegendő, hogy a magyar piac ledolgozzon egy keveset hatalmas lemaradásából, azonban a relatív erő mutatónak egyszer sem sikerült erős trendfordító jelzést adnia, azaz új, magasabb csúcsra emelkednie.

A csökkenő trend eleje és potenciális vége a BUX/DAX relatív erő mutatóban
Kép: Napi.hu

Most a kritikusnak tekinthető érték a relatív erő mutatóban a tavaly ősszel 0,6654-es szinten beállított lokális csúcs jelenti, innen ugyanis új, mélyebb mélypontra zuhant. Az augusztus végi fekete hétfőn azonban, amikor a DAX index megjárta a 9000 pont alatti régiókat is, a mutató elérte a 0,688-as szintet, ami már több mint 3 százalékkal meghaladja a korábbi csúcsot, így elvileg trendfordulót jelez. Ha valóban bekövetkezik a trendforduló az azt jelezheti, hogy a magyar piac a jövőben felülteljesítő lesz, azaz a BUX index emelkedések során lehagyhatja a DAX indexet, esések során pedig kisebb veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni.

Az augusztus 24-i kitörést azonban érdemes fokozott óvatossággal kezelni, s megvárni a megerősítést, hogy a mutató ismét elérje ezt a szintet (most 0,662-n áll). Akkor ugyanis a nemzeti ünnep miatt a magyar piac átaludt két napot a világban tomboló tőzsdei összeomlásból, s bár hatalmasat zuhant a nyitást követően, technikai okokból sem tudott akkorát esni, hogy behozza lemaradását az esésben. Ha azonban a következő időszakban egy 2-3 százalékos felülteljesítést látunk, s a mutató normál körülmények között is képes átlépni a 0,685-ös szintet, akkor joggal lehet bízni a tartós trendfordulóban, azaz jobb lesz magyar részvényeket tartani a német papíroknál, s vélhetően a többi fejlett piacon forgó részvénynél is.

A rossz hír az, hogy ha igazi medvepiac alakul ki a világ vezető tőzsdéin, akkor ez valószínűleg csak arra lesz elegendő, hogy ne essünk akkorát, mint a világ többi része.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!