Nagyon jól teljesített az Egis

A várakozásokkal megegyező árbevétel mellett meglepően erős, hatmilliárdos üzemi eredményt ért el az elmúlt negyedévben az Egis. Az adózott eredmény a devizahatás miatt csökkenést mutat.
NAPI, 2011. május 10. kedd, 17:52

A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők 31,5 milliárdos várakozásnál 70 millió forinttal magasabb árbevételt ért el az Egis Gyógyszergyár az elmúlt negyedévben, ez 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A stratégiai piacok forintban mért 9 százalékos növekedése mellett az egyéb piacokon - a múlt évi csökkenést követően - 14 százalékosos forgalom-emelkedés következett be. Magyarországon az EGIS-csoport forintban kimutatott árbevétele a második negyedévben 5 százalékkal növekedett. Oroszországban és az egyéb FÁK-országokban 21 százalékkal bővült, Kelet-Európában 2 százalékkal mérséklődött a konszolidált forgalom euróértéke a múlt év azonos negyedévéhez képest. Az egyéb területeken a kivitel együttesen 12 százalékkal ért el magasabb euróértéket a tavalyi év azonos negyedévéhez képest.

Az értékesítés konszolidált bruttó eredménye az árbevétel 57,9 százalékát tette ki a második negyedév során, ez 3,7 százalékponttal magasabb a bázisnál. A negyedéves bruttó eredményhányad emelkedését részben az árfolyamok alakulása, részben az értékesítés kedvező szerkezete okozta. A működés konszolidált általános költségei 5 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos negyedévének értékét. A konszolidált üzleti eredmény a forgalom emelkedése és a visszafogott költségek miatt a második negyedévben 5957 millió forintot tett ki, ez 18,9 százaléka az árbevételnek, és 48 százalékos növekedést jelent a bázishoz képest. Az üzemi eredmény 30 százalékkal magasabb az elemzők várt 4,6 milliárd forintnál, ami szokatlanul nagy eltérést jelent.

A második negyedév konszolidált pénzügyi eredménye döntően az időszak végi átértékelési veszteség következtében mínusz 1411 millió forint. A konszolidált adózott eredmény a jó üzleti eredmény és a negatív pénzügyi eredmény eredőjeként 4,539 milliárd forint, amely négy százalékos csökkenés. Az átfogó eredmény - amely további 300 milliós átértékelési veszteséget tartalmaz - 4,2 milliárd forint, megegyezik az elemzők által várt értékkel.

A magyarországi gyógyszerpiac a második negyedév során növekedett. A szabályozás negatív maradt, a gyógyszergyártók változatlanul jelentős részben fedezik a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását - áll a gyorsjelentésben. "A hatályos törvények szerint ugyanakkor a 2010. évi befizetéseknek 2011-ben akár 100 százaléka visszaigényelhető kutatási-fejlesztési célra. Az országgyűlés által 2010 decemberében elfogadott törvénymódosítás óta a visszaigénylés ("juttatás") nem történhet az E-Alap terhére." - fogalmaz a jelentés. Vagyis az Egis továbbra is bízik abban, hogy valamilyen forrásból visszakapja majd a gyógyszertámogatás arányában befizetett összegeket.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK