Hiba volt a forint erősödésére alapozni az infláció leszorítását - nyilatkozta Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter, amit a piaci szereplők egyértelmű jelzésnek vettek, hogy a kormánynak nem célja az erős forint. Ez okozta, hogy bár a magyar deviza a jó nemzetközi hangulatban reggel még 290 alatt forgott az euróval szemben, délutánra már megint 293 közelébe került. Mindez annak ellenére történt, hogy az euró szárnyakat kapott miután az uniós jegybankban egyöntetű határozattal tartották szinten a kamatot. Ennek hatására az euró 1,31-es szintről 1,32-ig szaladt el, ami egyáltalán nem hatott kedvezően a magyar devizára. Így a dollárért délután 221 forintot, míg a svájci frankért 241 forintot kellett fizetni.

Az állampapírpiacon viszont tovább tart a jó kedv. A 47 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett államkötvény aukciókra összesen 180,6 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, ami után a meghirdetett mennyiség felett adtak el magyar papírokat, és a hozamok is 9-82 bázisponttal estek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!