A magyarországi ünnep miatti szűk likviditás közepette - amikor is kis tételekkel is el lehet mozdítani érdemben az árakat - rakétasebességgel hagyta el az utóbbi napokat jellemző 293-295 közötti sávot az euró forintjegyzése. Sorra vitte át a jegyzés a 296-os és a 297-es szinteket, hogy aztán estére a 298-at is megközelítse.

A forint gyengülése alapvetően amiatt következhetett be, hogy az euró is látványosan gyengült a dollárhoz képest, a keresztárfolyam 1,3480 közelében is megfordult a tegnapi 1,37 feletti szintek után. Az eurót azok a várakozások küldték lejtőre, amelyek szerint az eurózóna 1 százalék alá lassuló inflációja kamatcsökkenésre ösztönözheti az ECB-t a jövő heti kamatdöntő ülésen. Mindemellett hatottak azok a Fed-döntéshozóktól befutott kommentárok is, amelyek szerint továbbra is megosztottság uralkodik az amerikai jegybankon belül azt illetően, hogy mikor kellene szűkíteni a kötvényvásárlási programot.

Az euró a svájci frankkal szemben is gyengült, a keresztárfolyam az 1,2360 feletti régiókból 1,23 alá is benézett. Ez - a forint gyengülésével együtt - azt eredményezte, hogy az alpesi deviza egysége 242 forint közelébe emelkedett késő estére. Ekkor a dollárt 220,70-en jegyezték a tegnapi 214 körüli szintek után, az euró pedig 297,70 fölött járt.

A régiós devizák sem jártak más úton, az euró zlotykurzusa 4,20 felett tetőzött, cseh koronában mérve 25,86 fölé került, a lejjel szemben pedig 4,44 felett jár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!