Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 csatornán elmondta, kedden rosszul szerepeltek az olajszektor részvényei. A Mol több mint 3 százalékot gyengült, 2614 forintra, ami a napi minimum. A lengyel olajcégek nagyobbat estek, mint azok, amelyeknek jelentős az olajtermelésük. Az OMW árfolyama például emelkedett. Hozzátette, ez egy hosszabb ideje tartó trend, ami most kiteljesedett, és alapvetően ez húzta le a BUX indexet.

A Richter csökkenésében a vezető elemző szerint a pénteki hírek is szerepet játszhattak. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Farmakovigilanciai Kockázat Elemző Bizottsága (PRAC) egyebek mellett rendszeres májfunkció vizsgálatot javasol az Esmyával kezelt betegeknél a ritka, de súlyos májkárosodással járó események kockázatának csökkentése érdekében. A nemzetközi piacok eközben emelkedtek - tette hozzá.

A forint nap közben erősödött az euróval szemben, 318 forint körüliről egészen 316,30-ig. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntését követően azonban a közleményből azt olvasták ki a befektetők, hogy Magyarországon továbbra is maradhat a laza monetáris politika, miközben a világ számos országában megkezdődött a szigorítás. Ennek nem örültek, vagy legalábbis úgy értékelték, hogy ebben az esetben a forintot adni kell. A magyar fizetőeszköz gyengüléssel zárt, este 318,47 forintot kellett adni egy euróért - mondta Miró József.

A Mol 88 forinttal, 3,26 százalékkal, 2614 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 60 forinttal, 0,57 százalékkal, 10 510 forintra erősödtek, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal, 420,50 forintra nőtt, forgalma 254,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,34 százalékkal, 5520 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

Képünk forrása: BÉT

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!