Három hónapos csúcsra emelkedett kedden az arany dollárban számolt árfolyama ötnapos drágulást követően. Ez az első ilyen hosszú nyerő széria a nemesfém piacán tavaly augusztus óta - írja a CNBC.com. Tom Kendall, a Credit Suisse nemesfém elemző részlegének vezetője szerint azonban ez a menetelés nem szabad senkit megtévesszen, az arany árfolyamának irányát dél felé kell keresni, s az év végéig 1000 dollárig csökkenhet az unciánkénti kurzus.

Az arany piacán tapasztalt tőkeáramlások arra engednek következtetni, hogy idén eddig inkább short pozíciók zárását láttuk, nem pedig új vételi pozíciók nyitását - mondta a szakértő. Nem lennék meglepve, ha innen még egy picit feljebb keveredne, 1300 dollár fölé az árfolyam, de a momentum, amely elhozta idáig egyre inkább kifulladni látszik - tette hozzá.

Az arany árfolyama
Kép: Alfatrader

Szerintem reális lehet azt feltételezni, hogy az arany megnézi idén az 1000 dolláros szintet.  Valószínűleg az év második felében, talán az év vége felé kerülhet sor, hogy ennek a szintnek a megérintésén elmélkedjünk igazán. Azonban ha az amerikai gazdaság növekedése gyorsul, s a kamatlábak emelkedésnek indulnak, várhatóan ez nem lesz majd a valóságtól teljesen elrugaszkodott előrejelzés - fogalmazott.

Az arany árfolyama utoljára 2009-ben járt az 1000 dolláros szinten. Kendall tavaly jól jelezte előre az arany árfolyamának irányát, februárban azt jósolta, hogy nagyot eshet az árfolyam, miután a gazdaság beindulásával az alapkezelők részéről egyre csökken majd az igény arra, hogy aranyat tartsanak fedezeti célokból portfólióikban. Tavaly március és július között több, mint 25 százalékot esett a nemesfém árfolyama - emlékeztet a portál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!