A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Gyengén szerepeltek tavaly a kis papírok a magyar tőzsdén, a BUMIX közel 20 százalékot vesztett értékéből. Az utolsó negyedév sem volt fényes, de nem ez volt a legrosszabb három hónap. Az október−decemberi időszakban ugyanis 4,5 százalékkal esett a BUMIX, ami nem is olyan vészes, ha figyelembe vesszük, hogy a kicsik között nagynak számító Elmű és Émász jelentőset esett az utolsó három hónapban. Az energiaszámlák csökkentésével sújtandó két társaság ugyanis közel 20 százalékot veszített három hónap alatt az értékéből, ami még nem is mondható túlzott reakciónak, hiszen akár az osztalék jelentős visszavágására is sor kerülhet e cégeknél. Nem szerepelt rosszul viszont a negyedik negyedévben a Masterplast, annak ellenére, hogy az utolsó gyorsjelentése a cég raktárát sújtó tűz miatt nem lett fényes. Az év egésze azonban már kevésbé sikerült a tőzsdén idén debütáló társaságnak, a válság miatt még a 630 forintos kibocsátási árat sem érte el év végére a részvény.

A teljes évet nézve jól teljesített viszont a FreeSoft, úgy látszik, a Synergon rallyja jót tett a másik informatikai társaság részvényének is.

Az egy évvel korábban száguldó Csepelnek viszont csak a stagnálásra futotta tavaly. Közel 50 százalékkal drágult az AAA Auto, amelynek eredményei jelentősen javultak, ezt díjazhatták a befektetők. Ennek ellenére összességében − ha nem vesszük figyelembe a nagyon illikvid és az árfolyamok szempontjából jelentős ugrásokat bemutató papírokat − nehéz volt jó részvényt találni a kisebb papírok között, különösen az alacsony likviditás miatti kockázatok fényében. Az egész évet tekintve csak 11 részvény árfolyama emelkedett.

A B kategóriás részvények tavalyi teljesítménye
TársaságZáróár 2011. 12. 30-án2012.12.28.-ánVáltozás (százalék)
Ehep40079097,5
Nutex6011591,7
AAA Auto19027343,7
Freesoft1 5031 80019,8
Phylaxia263015,4
Shopline43348812,7
Quaestor30033311,0
Alteo*200021507,5
Kulcssoft2682856,3
Forrás oe.5505550,9
Plotinus181018200,6
Btel**7007000,0
Csepel313305-2,6
HunMining3332-3,0
Externet172156-9,3
BUMIX12771030-19,3
Forrás-t.502400-20,3
Nordtelekom568420-26,1
Masterplast****760558-26,6
Őrmester1080790-26,9
Futuraqua5540-27,3
Émász1524010115-33,6
Keg5335-34,0
Pannon-Váltó1215750-38,3
Elmű2050012300-40,0
BIF501291-41,9
Pannon-Flax509280-45,0
Visonka1020503-50,7
CIG512236-53,9
Konzum7333-54,8
Optisoft30001120-62,7
Biomedical76002080-72,6
Fuso***50049-90,2
Kreditjog50042-91,6
*2012.09.27.én forgott először


**2012.05.24.-én forgott először


***2012.09.29-én forgott először


****2012.03.23-án forgott először


Forrás: Napi Gazdaság- gyűjtés

 

 

 

A B kategóriás részvények negyedik negyedéves teljesítménye
TársaságZáróár 2012. IX. 28.-án2012.12.28.-ánVáltozás (százalék)
Ehep53979046,6
Fuso344944,1
AAA Auto21627326,4
Kreditjog354220,0
Masterplast5195587,5
Alteo200021507,5
Kulcssoft2692855,9
Freesoft1 7301 8004,0
Nutex1111153,6
Phylaxia29303,4
Quaestor3303330,9
Plotinus180618200,8
Btel7007000,0
Futuraqua40400,0
Forrás oe.562555-1,2
Csepel314305-2,9
BUMIX10791030-4,5
Nordtelekom440420-4,5
Optisoft11901120-5,9
Konzum3633-8,3
CIG266236-11,3
Forrás-t.456400-12,3
Őrmester950790-16,8
Émász1227510115-17,6
Shopline594488-17,8
Keg4335-18,6
HunMining4132-22,0
Elmű1600012300-23,1
BIF383291-24,0
Pannon-Váltó1000750-25,0
Pannon-Flax376280-25,5
Visonka800503-37,1
Biomedical55992080-62,9
Externet540156-71,1
Forrás: Napi-Gazdaság-gyűjtés

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!