Nagyot esett az OTP és a Mol

Bár jól indult a nap a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, a nyitást követően nem sokkal már lejtmenetbe is kapcsolt a BUX és a nap végére 1,2 százalékos veszteségig süllyedt és 16 760 ponton zárt 16,9 milliárdos forgalom mellett, miközben a fő nyugat-európai börzék és az amerikai indexek is erősödtek.
Napi.hu, 2014. március 21. péntek, 18:13

A blue chipek közül a legnagyobbat a Mol és az OTP zuhant, a Magyar Telekom és a Richter viszont pluszos napot zárt. Az OTP 10,5 milliárdos forgalom mellett a reggeli emelkedés után a nap végére 3,1 százalékos veszteségbe, azaz 3850 forintig zuhant.

A Molt az a hír tépázta meg, hogy horvát kormány a duplájára emelte a meglévő szénhidrogén mezők kutatására és kitermelésére vonatkozó járadékot, ezzel újabb csapást mérve az INA-ra. Az olajipari cég papírjai végül 2,1 százalékos veszteséggel 11 950 forinton zártak 2,6 milliárd forintos forgalom mellett.

A Richter és a Magyar Telekom teljesítménye javította a BUX teljesítményét, ám nem képeztek elég erős ellensúlyt a másik két nagypapírral szemben. A gyógyszeripari cég részvényei a pénteki kereskedést 1,8 százalékos emelkedéssel 3887 forinton zárta 2 milliárd forintos forgalom után, míg a telekomcég 1 százalékkal drágulva 309 forinton fejezte be a napot 1,2 milliárdos forgalom mellett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK