A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,49 százalékos emelkedéssel, 30 017,23 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A BÉT átlag feletti forgalomban felülteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest. A BUX-index emelkedésének fő oka a Mol erősödése volt, amely az olajipari vállalat várakozásokat felülmúló harmadik negyedéves gyorsjelentésének köszönhető - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en.

Kitért arra, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő péntek este vizsgálja a magyar államadós-besorolást. A piaci várakozások szerint - a három nagy hitelminősítő közül utolsóként - befektetésre ajánlott kategóriába emeli Magyarországot. Mint mondta, a lépésnek lehet hozamcsökkentő és forintot erősítő hatása, de lényegesen kisebb, mint a Standard & Poor's szeptemberi, váratlanabb felminősítése esetén volt.

A Mol 525 forinttal, 2,87 százalékkal 18 835 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,08 százalékkal 7865 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 470 forintra nőtt, forgalma 392,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 68 forinttal, 1,12 százalékkal 5980 forintra esett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1871,78 ponton zárt pénteken, ez 3,37 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengüléssel zárt Nyugat-Európa

A csütörtöki esés után további veszteséggel zártak pénteken a főbb nyugat-európai értéktőzsdék. A nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX-30 index 0,61 százalékkal, a londoni FTSE-100 1,46 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,86 százalékkal esett.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,70 százalékkal, az euróövezet blue chipjeit tartalmazó Euro STOXX 50 pedig 0,61 százalékkal csökkent.

A kedvező amerikai foglalkoztatási adatok késő délutánra szerény nyereségbe fordították a New York-i indexeket, de Európában csak mérséklődtek a veszteségek. Ugyanakkor megerősödtek azok a várakozások, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberben fölemeli az irányadó kamatot.

A piacokon jóformán minden a bizonytalan kimenetelű amerikai elnökválasztás körül forog, a befektetők Hillary Clintonban a stabilitást, Donald Trumpban pedig többnyire a kiszámíthatatlanságot látják.

Különösen a gyógyszeripari papírok kerültek nyomás alá. A befektetők attól tartanak, hogy ha Clinton győz, keményen fel fog lépni a gyógyszercégek árazási gyakorlata ellen, ahogy néhányszor már megtette. Trump esetében attól félnek, hogy protekcionista és intervencionalista gyakorlatot követne.

Csak növelte a bizonytalanságot, hogy a londoni felsőbíróság csütörtökön elfogadta azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot. A piacok elhúzódó jogi processzusra számítanak. Az FTSE-100 index január óta legnagyobb heti esésének néz elébe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!