Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a csütörtöki záráshoz képest.

Reggel szinte minden piac mínuszban volt, a magyar is, napközben azonban mindenhol javult a hangulat. Például a német DAX index, amely közel 2 százalékos mínuszban is volt, végül csak 0,5 százalékot esett. Az üzletkötő szerint az indikatív árakból látni lehetett, hogy az amerikai piac a hétfői nagy esést követően emelkedni tud, a BÉT zárásakor is komoly pluszban voltak, ez segített az európai piacoknak - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.

A magyar tőzsde az elmúlt időszakban szintén nem volt túl erős, most azonban megérkeztek a vevők. A BÉT 1,63 százalékos emelkedésével felülteljesített az európai piacokhoz képest. A lengyel piac teljesített még majdnem ilyen jól, 1 százalékos emelkedésével - tette hozzá. A Magyar Telekom kivételével az összes blue chip erősödni tudott, leginkább a Mol, de jól teljesített az OTP és a Richter is. A forgalom nem volt magas a BÉT-en.

A Mol 88 forinttal, 3,17 százalékkal, 2860 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,79 százalékkal, 11 510 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,55 százalékkal, 451 forintra csökkent, forgalma 180,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,79 százalékkal, 5400 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3967,02 ponton zárt kedden, ez 59,29 pontos, 1,52 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!