A cég közleménye idézi Juhász Gergelyt, a Conclude vezérigazgatóját, aki elmondta: az idén nyáron elmaradhat a szokásos uborkaszezon az arany piacán. Hagyományosan a június végétől augusztus közepéig tartó időszakban a legalacsonyabb a sárga nemesfém éven belüli árfolyama, ám ebben az évben ez másképp alakulhat. A geopolitikai helyzet, az eltűnő reálkamatok, az inflációs félelmek felerősödése és a részvénypiacok túlárazottsága mind az arany régóta időszerű árfolyam-emelkedését támasztja alá.

Juhész Gergely szerint az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus mélyülése, valamint a Kínával szembeni kereskedelmi háború fokozódása sok befektetőt óvatosságra int. Elsősorban azokat, akik a rekordokat elérő részvénypiacokról menedékeszközökbe, így például a sárga nemesfémbe menekíthetik pénzüket, illetve azokat, akik attól tartanak, hogy az elemzők által már jelzett negatív korrekció bekövetkezik, és az árfolyamok meredeken zuhanni kezdenek - mondta az aranypiaci szakértő.

Úgy vélte: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank szinte biztosra vett közeli kamatcsökkentései is az arany "malmára hajthatják a vizet". A mérséklődő reálhozamok még jobban kiemelik, hogy az arany tartása alacsony költséggel jár, és az inflációs félelmek erősödése sokakat sarkallhat a nemesfém vásárlására.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!