A Honvédelmi Minisztérium megújította a Rábával négy éve tartó együttműködési megállapodását, melynek keretein belül a cég nemzetközi partnereivel együttműködve jövőre is folytatja a katonai terepjárók szállítását a honvédségnek. A járművek egy része speciálisan a magyar haderő számára fejlesztett Rába H típusjelű járműcsaládból, más részük élvonalbeli külföldi partnerektől beszerzett, átalakított jármű. A Rába most katonai szállítójárműveket, valamint különleges felépítmények hordozására alkalmas járműveket szállít a katonaságnak egy két éves időszakra aláírt kiegészítő megállapodás keretében. A társaság korábbi közlése szerint a Rába Nyrt. árbevétele az év első kilenc hónapjában 11,8 százalékkal 40,903 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nettó nyereség ugyanebben az időszakban 45,6 százalékkal volt kevesebb, 623 millió forintot tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!