A hazai négynapos ünnep alatt a nemzetközi piaci hangulat erőteljes negatív fordulatot vett, aminek hatására a forint árfolyama is 281 fölött kezdte a szerdai kereskedési napot. A magyar deviza az elmúlt héten 280 alatt forgott az euróval szemben, a keddi magyar ünnep alatt azonban megközelítette a 282-es szintet. Így a forint le is reagálta már tegnap a rossz nemzetközi hangulatot, ennek volt betudható, hogy a napközben erősödő euróval együtt erősödött a forint árfolyama. Délután így már csak 280,60 forintot ért egy euró. Ennek ellenére úgy látszik, hogy ismét a 280-285 közötti sávba tért vissza az árfolyam, és könnyen lehet, hogy IMF-megállapodás nélkül érdemi erősödésre erről a szintről nem nagyon lehet számítani.

Az euró/dollár keresztárfolyam délután 1,297 környékén forgott, ami kisebb euró erősödést jelentett napközben. A forint így a dollárral szemben 216,50-en állt, míg a frankért 232 forintot kellett fizetni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!