A feltörekvő országok részvénypiacait továbbra is alulsúlyozottként tartja számon befektetési portfóliójában, de bízik a térség talpra állásában a Bank Sarasin. A bank szakértői szerint az MSCI feltörekvő piaci részvényindex tavalyi 75 százalékos rallyja után a papírok túlértékeltté váltak, s jövedelmező befektetések épp a térségben is tevékeny, de nem a feltörekvő piacokon székelő cégek lehetnek - írta a Bloomberg. A bank szakértői szerint a feltörekvő gazdaságok teljesítményét élénkítő kormányzati intézkedések visszavonására jóval korábban sor kerülhet, mint az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Ezzel megtorpanhat a bővülés üteme, de nem annyira, hogy a növekedésből profitálni tudó nyugat-európai és tengerentúli társaságok jövedelmezőségét rontsa. Épp ezért a Sarasin a Nestlé, a McDonald's és egyéb, többek között az S&P 500-as indexen jegyzett, s a feltörekvő piacokon is jelen lévő cégek részvényeit javasolja vételre. Az elemzés felhívja a figyelmet arra is, hogy az S&P 500-as indexen jegyzett cégek EPS-ük 19-szeresén, míg a kínai illetve az indiai cégek részvényei EPS-ük 31, illetve 25-szörösén forognak a parketteken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!