A magánélet és a munka egyensúlya fontos, hatékonyabbá teszi a munkavállalókat, ezért ez kötelező is lesz ezután, ám a szabad hétvége akkor természetesen nem vehető figyelembe, ha éppen egy nagyon nagy üzletről folyik tárgyalás - közölte a nemzetközi bankház globális ügyekkel foglalkozó részlegének vezetője. Carlos Hernandez, Tasha Pelio szóvivő jelenlétében, a mintegy kétezer munkatársnak tartott zártláncú videoértekezleten jelentette be a cég döntését, amely mindenkire - befektetéssel foglalkozó bankárra és elemzőre egyaránt - érvényes.

A Bank of America és a Morgan Stanley már tavaly bevezetett ehhez hasonló vállalatpolitikát. Ennek közvetlen előzménye az, hogy 2013-ban a Bank of America Merryll Linchnél a sok munka okozta kimerültségben meghalt egy gyakornok. A Wall Streeten ettől kezdve téma a dolgozók hétvégi szabadidejének biztosítása.

A JPMorgan vezetői sajátos előléptetési program indítását is bejelentették. Kifejezetten ösztönzik majd, hogy a legjobban teljesítő elemzőkből viszonylag rövid idő alatt válhasson topmenedzser.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!